ingyenes webstatisztika

Brexit – Brit kutatóintézet: a kormánynak nincs joga kiléptetni Nagy-Britanniát az Európai Gazdasági Térségből

Jogi eljárást fontolgat egy londoni kutatóintézet annak megakadályozására, hogy az európai uniós tagság megszűnésével a brit kormány egyben az Európai Gazdasági Térségből (EEA) is automatikusan kivezesse az Egyesült Királyságot.

Az EEA tagjai közé tartozik az EU-tagországok mellett az Európai Unióval szoros szerződéses együttműködést folytató Norvégia, Izland és Liechtenstein, amelyek EEA-tagként hozzáférnek az EU egységes belső piacához, és megilletik őket az uniós tagsággal járó egyéb szabadságjogok is. Ennek fejében elfogadják az EU-n belüli szabad mozgás alapelvét is, a brit kormány azonban szigorítani kívánja az uniós állampolgárok bevándorlásának szabályozását a brit EU-tagság megszűnése után.
A British Influence nevű EU-párti kutatóintézet és kampánycsoport hétfői közleményében bejelentette: levélben tájékoztatta a kilépési tárgyalások irányítására létrehozott minisztérium vezetőjét, David Davist arról, hogy az EEA-tagságról kialakított kormányzati álláspont jogi felülvizsgálatát fogja kérni. Az intézet – amelynek alapítói közé tartozik a kormányzó Konzervatív Párt, illetve az ellenzéki Munkáspárt több veterán EU-párti politikusa – közölte azt is, hogy véleménye szerint a brit kormány törvénysértő módon járna el, ha a lépés jogi hátterének előzetes tisztázása nélkül kezdeményezné Nagy-Britannia távozását az EU-val együtt az EEA-ból is.
A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője hétfőn, a British Influence felhívására reagálva közölte: a Downing Street hivatalos álláspontja az, hogy mivel az Egyesült Királyság csak az EU-tagság révén tagja az EEA-megállapodásnak, az uniós tagság megszűnésével automatikusan megszűnik a tagság az Európai Gazdasági Térségben is.
A BBC-nek azonban több brit jogi szakértő is úgy nyilatkozott hétfőn, hogy az EEA-tagság megszűnése nem automatikus, hanem előfeltétele, hogy a kormány aktiválja az EEA-szerződés 127-es cikkelyét, amely a kilépési folyamatot szabályozza.
Londonban már folyik egy másik jogi eljárás, amelynek kezdeményezői szerint a brit kormánynak nincs joga parlamenti jóváhagyás nélkül aktiválni a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét sem. E cikkely szabályozza – és aktiválása hivatalosan elindítja – Nagy-Britannia kilépési folyamatát az EU-ból. A kormány terve szerint London az idén már nem, de legkésőbb 2017 márciusának végéig bejelenti az 50. cikkely aktiválását.
Az ügyben első fokon eljáró londoni felsőbíróság nemrégiben a keresetet benyújtóknak adott igazat, vagyis kimondta, hogy az 50. cikkely aktiválásához parlamenti hozzájárulás szükséges, de a kormány ezt a végzést megfellebbezte. A fellebbezést a legfelsőbb bíróság december elején tárgyalja, és várhatóan január elején hozza meg döntését.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top