ingyenes webstatisztika
Home / Külföld / Európa / Brexit – Az EU megerősítette, hogy szeretné elkerülni az ír-északír pótmegoldás alkalmazását

Brexit – Az EU megerősítette, hogy szeretné elkerülni az ír-északír pótmegoldás alkalmazását

Az ír-északír pótmegoldás aktiválására csak legvégső esetben kerülhet sor az Egyesült Királyság európai uniós kiválását követően, és akkor is csak addig lenne hatályban, amíg szigorúan szükséges – erősítette meg hétfői közös levelében az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke.

Mint írták, az EU a brit kilépés tervezett dátumát, 2019. március 29-ét követően a lehető leghamarabb kész megkezdeni a tárgyalást a jövőbeli viszonyrendszerről, így minimalizálva annak a kockázatát, hogy az átmeneti időszak végéig ne sikerüljön megállapodni, és alkalmazni kelljen az ír-északír határellenőrzés visszaállításának megakadályozását célzó tartalékmegoldást, amely a brit belpolitikai konfliktus alapja.
A levélben ismételten leszögezték, hogy nem módosítható, nem tárgyalható újra a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő szerződés, amelyről közel két év egyeztetés után sikerült nagy nehezen megegyezni.

     
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a bennmaradó tagországok állam- és kormányfői által még decemberben jóváhagyott nyilatkozatnak van “jogi értéke” és a leghatározottabban “köti” az Európai Uniót. Ebben a mostanihoz hasonló tartalmú deklarációban a huszonhetek vezetői kiemelték, hogy nem tárgyalható újra a kiválási egyezmény, ugyanakkor kimondták, a pótmegoldás csak biztosítékként szolgál, és szándékukban áll gyorsan kidolgozni az újabb megállapodást annak a kiváltására.
Az Európai Bizottság részéről Jean-Claude Juncker elnök aláhúzta, hogy a brit kormányhoz hasonlóan a brüsszeli testület sem érdekelt abban, hogy a pótmegoldásnak fordítható backstop-mechanizmus életbe lépjen akár egy napra is.
Arról is beszámolt, hogy amennyiben az átmeneti időszak végéig még nem zárulna le a jövőbeli kapcsolatokról szóló szerződés tagállami ratifikációjának folyamata, akkor a bizottság kész lenne javaslatot tenni a legfontosabb rendelkezések átmeneti alkalmazására.
A brit parlament alsóháza egy nagyjából egyhónapos halasztás után kedden fog szavazni a Brexit-megállapodásról, a jóváhagyás azonban továbbra is erősen kérdéses, sokak szerint pedig egyenesen kizárt, a mostani brüsszeli levél ellenére is.
Az egyezménybe foglalt backstop-opció értelmében szükség esetén egységes vámügyi szabályozás léphet életbe az Európai Unió és az Egyesült Királyság között az ír-északír kemény határ újbóli bevezetésének elkerülésére.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top

[contact-form-7 id=”55816″ title=”ContactForm_WithTel”]

×