ingyenes webstatisztika

BÉT – Elemző: a Magyar Telekom volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,13 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 18 779,57 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 5,8 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Miszkuj Tünde, a Raiffeisen Bank részvényértékesítési vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a hét utolsó napján alacsony forgalom mellett meglehetősen eseménytelen kereskedés volt a budapesti parketten. A nap nyertese a Magyar Telekom volt, az emelkedés mögött a szakértő szerint az áll, hogy a várakozásokkal ellentétben a pénteki felülvizsgálat során mégsem került ki a papír az MSCI feltörekvő piaci indexből.
A nyugat-európai indexek is a BUX-hoz hasonló tartományban, nulla körül vagy kis pluszban voltak – fűzte hozzá Miszkuj Tünde.
A Mol 150 forinttal, 0,91 százalékkal 16 700 forintra erősödött, 715,0 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 33 forinttal, 0,67 százalékkal 4900 forintra csökkent, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,96 százalékkal 365 forintra nőtt, forgalma 1,3 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 380 forinttal, 1,10 százalékkal 34 110 forintra esett, a részvények forgalma 731,6 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 311,2 millió forintos forgalom mellett 170 forinttal, 0,88 százalékkal 19 080 forintra gyengült.
A BUMIX 998,06 ponton zárt pénteken, ez 0,93 pontos, 0,09 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top