ingyenes webstatisztika

Bengázi azonnali elhagyására szólította fel a briteket a brit külügy

A líbiai Bengázi azonnali elhagyására szólította fel a brit állampolgárokat csütörtökön a brit külügyminisztérium, terrorveszélyre hivatkozva.

A minisztérium utazási tanácsadó szolgálata által kiadott figyelmeztetés szerint a brit kormánynak nyugati állampolgárok ellen Bengáziban tervezett, “küszöbönálló” támadás veszélyéről vannak “konkrét” értesülései.
A külügyminisztériumi felhívás nem részletezi a fenyegetés mibenlétét, csak arra szólítja fel a brit állampolgárokat, hogy semmilyen indokkal ne utazzanak a líbiai városba, vagy ha már ott vannak, haladéktalanul távozzanak onnan.
A figyelmeztetés arra is inti a briteket, hogy Tripoliba és több más líbiai nagyvárosba is csak a legszükségesebb esetben utazzanak, de Bengázi felkeresését a minisztérium “semmilyen indokkal” nem javasolja.
A brit külügyminisztérium annyi indoklást fűzött a csütörtökön kiadott figyelmeztetéshez, hogy a Maliban kezdett francia katonai intervenció nyomán megtorló támadások érhetnek nyugati érdekeltségeket a térségben.
Független londoni kockázatelemzők már korábban felhívták a figyelmet arra, hogy a Líbiában tavaly végrehajtott külföldi katonai beavatkozás és Maliban most folyó francia hadműveletek miatt megnőtt a térséget fenyegető terrorveszély.
A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays, amely rendszeresen állít össze befektetők számára kockázatelemzéseket, a múlt heti algériai túszejtés kapcsán készített értékelésében kiemelte, hogy a líbiai konfliktus “megbonyolította” a biztonsági összképet Észak-Afrikában és a Száhel-övezetben, mivel líbiai fegyverek jutottak az al-Kaida és más terrorhálózatok helyi alakulatainak birtokába. Különösen a vállról indítható rakéták tömege ad okot aggodalomra, Kadhafi néhai líbiai vezetőnek ugyanis ilyen fegyverekből becslések szerint 20 ezer egységnyi állt rendelkezésére a líbiai felkelés előtt, ám a harcok és a NATO-légicsapások hónapjai alatt a líbiai fegyverraktárak közül sok szabadon hozzáférhetővé vált a fosztogatók számára.
A Barclays londoni szakelemzői szerint a másik fő aggodalomforrás a Maliban zajló francia katonai beavatkozás. Maliban ugyanis az al-Kaida és más iszlamista erők igen aktívak, és a francia hadműveletek ürügyként szolgálhatnak további támadásokhoz nyugati érdekeltségek ellen. Az algériai támadás elkövetői is közvetlenül a Maliban zajló francia katonai műveletekkel hozták összefüggésbe akciójukat.
Tekintettel arra, hogy ezek a terrorcsoportok országhatárokat nem ismerve működnek, e nyugati érdekeltségek több térségi országban, köztük Líbiában is veszélyben lehetnek – vélekedtek múlt heti értékelésükben a Barclays londoni kockázatelemzői. (MTI)

640x40_feher 640x40_feher
Scroll To Top