ingyenes webstatisztika

Barack Obama biztonsága veszélyben? Súlyos biztonsági mulasztások sorát leplezték le

Az elmúlt napokban lelepleződött súlyos biztonsági mulasztások miatt szerdán lemondott Julia Pierson, az amerikai elnök biztonságáért is felelős Secret Service első női igazgatója.

Barack Obama elnök elfogadta a lemondást, bár kedden a szóvivőjén keresztül még teljes körű bizalmáról biztosította Piersont. Az elnök mellett a kormánytagok és az Egyesült Államokba látogató külföldi állami vezetők védelméért felelős, illetve a pénzhamisítás elleni küzdelemmel is foglalkozó Secret Service ügyvezető igazgatójának Joseph Clancy volt különleges ügynököt nevezték ki, aki korábban a szolgálatnak az elnök biztonságáért felelős részlegét irányította. 2011-ben szerelt le a Secret Service-től, ahova a magánszektorból tér vissza.
Az igazgató távozásában a jelek szerint kulcsszerepe volt a The Washington Post napilap leleplezéssorozatának. Ebből kiderült: a szolgálat 2011 novemberében négy napon át nem fedezte fel, hogy hét lövést adtak le a Fehér Házra; idén szeptember 16-án Atlantában hagyta, hogy egy többszörösen rovott múltú, fegyveres biztonsági őr szálljon az elnökkel a liftbe; szeptember 19-én pedig nem akadályozta meg, hogy egy férfi, akinél zsebkés volt, egészen az elnöki hivatal Keleti terméig hatoljon be.
Jeh Johnson belbiztonsági miniszter kommünikében közölte, hogy az irányítása alatt álló tárca veszi át a Secret Service-nél az incidensek ügyében elindított belső vizsgálatot, és hogy egy új testületet nevez ki a Fehér Házzal kapcsolatos biztonsági intézkedések felülvizsgálatára.
Julia Pierson kevesebb mint két évig, 2013 márciusa óta töltötte be posztját. 1984-ben igazolt át a rendőrségtől a Secret Service-hez, és az Orlandóban és Miamiban elöltött szolgálati évek után szerepe volt mindkét Bush, valamint Clinton elnök biztosításában is.
Lemondását nemcsak az ellenzéki republikánus, de a kormánypárti demokrata kongresszusi vezetők is sürgették. Elődje, Mark J. Sullivan azt követően volt kénytelen távozni hivatalából, hogy kiderült: 13 ügynök, aki Barack Obama kolumbiai látogatását készítette elő 2012-ben, prostituáltakkal szórakozott Cartagenában.
A szeptember 19-i fehér házi behatoló, Omar Gonzalez iraki háborús veterán egyébként egy szövetségi bíróságon ártatlannak vallotta magát. Gonzalez ellen kedden a szövetségi törvények alapján vádat emeltek azon a címen, hogy élet kioltására alkalmas fegyverrel hatolt be egy szövetségi épületbe, és megvádolták két, fegyvertartással kapcsolatos fővárosi jogszabály megsértésével is.
A bíróság elrendelte a poszttraumás stressz szindrómában szenvedő veterán elmeorvosi vizsgálatát.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top