ingyenes webstatisztika

Bankvezetők: nem emelkedik jelentősen a nem teljesítő hitelek állománya a moratórium után

Nem tartanak a törlesztési moratórium után a nem teljesítő hitelek (NPL) megugrásától a bankvezérek; az 58. Közgazdász-vándorgyűlés kerekasztal beszélgetésén felszólalók szerint az NPL-ráta visszafogott marad.

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) versenyképességi szakosztályának elnökségi tagja azt mondta, hogy a járvány a második hulláma alakítja a gazdasági kilátásokat, a kilábalás lassabb folyamat lesz, elhúzódó felpattanás várható. A bankrendszert felkészültebben érte ez válság, mint a 2008-as. Bár a neheze még hátravan, a magyar bankok pozíciója kellően stabil – jelentette ki. Hozzátette: a moratórium sikere indokolta annak célzott meghosszabbítását. A júniusi adatok alapján mintegy 1,6 millió lakossági, és 60 ezer vállalati ügyfél vesz részt jelenleg a moratóriumban. A jövedelmi helyzet és a fizetési nehézségek alapján az adósok 10-15 százaléka lehet sérülékeny mindegyik szegmensben – ismertette.
Bencsik László, az OTB Bank vezérigazgató-helyettese szerint jövő nyárra a világgazdaság teljesítménye visszaáll, az egészségügyi válsághelyzet 2021 második negyedévére megoldódik. A várakozásaik szerint jövő nyárra a világgazdaság, és benne a turizmus is “visszatér a normális működési állapotba”. A nem teljesítő hitelek aránya abszolút visszafogott, “pár százalékpont lesz ” – tette hozzá.
Jelasity Radovan, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója elmondta: a vállalati ügyfeleik közül sokan kiléptek a moratóriumból, és tovább törlesztik hiteleiket. A járvány második hullámától függ, hogy hányan élnek a lehetőséggel továbbra is. A nem teljesítő hitelek állománya “messze-messze a korábbiak (2013-2014) alatt fog maradni”, egyszámjegyű lehet szektorszinten – vélte.
Simák Pál, a CIB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy továbbra is többen lépnek ki a moratóriumból az ügyfeleik közül. Szerinte nem lesz nagy probléma lakossági oldalon, a lakosság helyzete sokkal jobb, mint az előző válság idején. A vállalati oldalon néhány ágazatban, közöttük a feldolgozóiparban, turizmusban- vendéglátásban érintett cégek kerülhetnek nehéz helyzetbe. A szolgáltatói értékláncban is keletkezhetnek törések a globális helyzet miatt, ami megzavarhatja a feldolgozóipar működését – mondta.

Hegedüs Éva, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgató,, az MKT főtitkára azt mondta, hogy a bankrendszer és a gazdaság teljesítménye kéz a kézben jár. Jó esetben sikerül olyan megoldásokat találni, ami az NPL-állomány növekedése ellen hat. Egy “ilyen mértékű” gazdasági visszaesés szektorszinten kihat a bankok jövedelemtermelő képességére az értékvesztésen keresztül. A szereplők többségének a moratórium hasznos megoldás volt, egyet értett azzal, hogy a következőben az arra rászorultak kapnak lehetőséget. Egyre sürgetőbbnek nevezte a garanciaprogramok áttekintését.
Tóth Balázs UniCredit Bank Hungary Zrt elnök-vezérigazgatója szerint majd 2-3 év múlva meglehet látni, hogy mennyire körültekintő volt a hitelezés. A növekvő hitelkockázatokra monitoringgal készülnek az ügyfelekkel közösen, a válság által leginkább érintett ágazatokban.
Vida József, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint fel kell készülni arra, hogy sokan lesznek, akik élnek az újabb moratóriummal. A vállalatok nagy része eddig likviditási hitelben gondolkodott, nem fejlesztésiben – tette hozzá.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top