Banki elszámolás – Három közérdekű keresettel már pert nyert első fokon az MNB

A Fővárosi Törvényszék az elmúlt napokban három elszámolási perben – a Magyar Cetelem Bankkal, az AEGON Magyarország Hitel Zrt-vel és a Borsod Takarék Takarékszövetkezettel szemben – helyt adott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a pénzügyi intézményekkel szemben indított közérdekű keresetnek – közölte az MNB az MTI-vel pénteken.

Az MNB törvényi felhatalmazás alapján azért adott be közérdekű kereseteket, hogy a bíróság állapítsa meg: a perrel érintett 14 intézmény 2010. november 26-át követően közzétett, forint vagy deviza alapúnak nem minősülő deviza hitel- vagy kölcsönszerződéseinél, pénzügyi lízingszerződéseinél alkalmazott általános szerződési feltételeiben (vagy a korábban közzétett ÁSZF-ek ezt követő módosításai) az ügyfelekkel szemben hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötések tisztességtelenek, s ezért érvénytelenek. Az érvénytelen kikötésen alapuló egyoldalú emelés miatt a pénzügyi intézményeknek elszámolási kötelezettségük keletkezik valamennyi olyan fogyasztóval szemben, akiknél az adott kikötést alkalmazták. Az eljárást tehát az érintett ügyfeleknek nem kell külön kérniük, azokat a fogyasztók nevében indítja el a jegybank.
A törvényszék a nem jogerős ítéletekben teljes egészében érvénytelennek minősítette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közérdekű kereseteiben kifejtett álláspontja szerint tisztességtelen szerződéses kikötéseket.
Az MNB korábban adatszolgáltatást kért be valamennyi érintett pénzügyi intézménytől arra vonatkozóan, hogy sor került-e 2010. november 27. és 2014. július 19. között náluk egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelést eredményező szerződésmódosításra. Ezek alapján a jegybank 16 intézmény esetében döntött a közérdekű per megindításáról. Időközben azonban az MKB-Euroleasing Autóhitel Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. és az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. – más pénzügyi intézmények korábbi példáját követve – úgy döntött: önkéntesen aláveti magát az adott időszakra és hiteltípusokra vonatkozó, a elszámolásnak. Így a keresetekkel érintett intézmények száma 14-re csökkent.
Ha utólagosan – 2016. december 31-ig megindított eljárásában – olyan információ jut az MNB birtokába, amely szerint valamelyik pénzügyi intézmény valótlanul nyilatkozott arról, hogy nem emelt egyoldalúan kamatot, díjat, költséget, a jegybank kötelezni fogja az érintett intézményt a perindításhoz szükséges kivonatok benyújtására, és utólagosan közérdekű pert indíthat ezen piaci szereplővel szemben – közölte az MNB.(MTI)

Scroll To Top