Az LMP bérlakás-építési alap létrehozását tervezi

Bérlakás-építési alap és bérlakástörvény megalkotását tervezi az LMP az albérleti piac kiegyenlítésére.

Csárdi Antal, a párt fővárosi közgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: „őrületes módon” drágultak az albérletek, ez már az arra rászorulók mindennapjait veszélyezteti, ugyanakkor lakhatásukat nem tudják másképp megoldani.
A politikus kifejtette, a megoldás az lenne, ha növelnék a bérlakások számát, hiszen ma azért drágák a bérlakások, mert a szükséges mennyiséghez képest kevés a bérbe vehető ingatlan. Azonban – folytatta -, ha jelentősen nőne a bérlakásállomány, a piac „rendezné az árkérdést”.
Az LMP ezért egy bérlakás-építési alap létrehozását javasolja, az önkormányzatok ennél az alapnál pályázhatnának bérlakásépítésre, és a következő öt-tíz évben 50-100 ezer lakás épülhetne, vagy újulhatna meg.
Csárdi Antal kiemelte, véleményük szerint más módon nem „normalizálódhatnak” az albérleti lakások árai.
A párt kifehérítené továbbá a bérlakáspiacot, így az albérleti (bérlakási) jogviszonyt is rendezné egy önálló bérlakástörvénnyel. Ez a jogszabály a jogokat és kötelezettségeket „tenné tisztává” a lakást bérlőknél, illetve a tulajdonos és a főbérlő viszonyában – tette hozzá.
Csárdi Antal elmondása szerint a törvényt egy éven belül szeretné benyújtani az LMP.(MTI)

Scroll To Top