Az IMF szerint a román államháztartási hiány 2016-ban és 2017-ben túllépi a javallott szintet

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése szerint a román államháztartási hiány 2016-ban mintegy 3 százalék lesz, 2017-ben ennél nagyobb, s így meghaladja az általa javasolt GDP-arányos 1,5 százalékot – derült ki csütörtökön az IMF bukaresti küldöttségének közleményéből.

Andrea Schaechter, az IMF bukaresti küldöttségének vezetője által jegyzett, csütörtökön a sajtónak kiadott közlemény szerint az államháztartási hiány a kormány által meghirdetett béremelési és adócsökkentési intézkedések miatt nő várhatóan az említett szintre. Az IMF szerint a kormány csak akkor tudja csökkenteni a deficitet, ha időközben, eddig meg nem jelölt más forrásokat talál, vagy nem költi el a közberuházásokra szánt pénzt.
Az IMF megállapította, az idei költségvetés úgy van megtervezve, hogy a román kormány tudja tartani a tervezett GDP-arányos 1,9 százalékos államháztartási hiányt.
A washingtoni pénzintézet szerint nem lett volna szükség az adócsökkentésre az idei 3,4 százalékos várható gazdasági növekedés mellett, ugyanis az államháztartási hiány növekedésével az államadósság is emelkedni fog.
Megállapították: Romániának az elmúlt időszakban jelentősen javultak a makrogazdasági mutatói, de ezeket meg kell óvni, főként azért, mert bizonytalan, hogyan nő a világ fejlődő országainak gazdasága.
A pénzintézet szerint Romániának meg kell őriznie az adófegyelmet, és ismét kötelezettséget kell vállalnia a már korábban megígért szerkezeti reformok végrehajtására, főként az állami szállítási és energiatermelő vállalatok esetében. A közlekedési infrastruktúra javítása is fontos a tartós gazdasági növekedés biztosítása érdekében – olvasható a közleményben.
Victor Ponta román miniszterelnök csütörtökön egy közösségi oldalon reagált az IMF közleményére. Közölte, hogy a felek nem értenek egyet a jövő évi államháztartási hiányról, amelyet az IMF 2,9 százalékra, a román kormány 2,5 százalékra becsül. Ponta szerint ez a hiány azonban mindenképpen az Európai Bizottság által engedélyezett 3 százalék alatt van, és példaként említette Spanyolországot, amely nemrég „jóval 3 százalék feletti” államháztartási hiányt tartalmazó költségvetést fogadott el 2016-ra.
Ponta szerint az IMF nem ért egyet a 9 százalékos kedvezményes általános forgalmi adónak (áfa) az élelmiszerekre való kiterjesztésével, amit a kormány a nyáron vezetett be. Emellett az általános áfakulcs 20 százalékra csökkentését is ellenzik a jelenlegi 24 százalékról, ami januártól lép hatályba, valamint az egészségügyben és az oktatásban dolgozók 25 százalékos béremelését is kifogásolják.
A kormányfő szerint, ha az IMF kedvére tennének, akkor az államháztartási hiány 1 százalékra csökkene, de ezzel szerinte Románia visszakerülne a 2010-es szintre, amikor a nemzetközi gazdasági válság miatt Romániában megszorító intézkedéseket vezettek be.
Leszögezte, hogy szerinte a béremelési és adócsökkentési intézkedések szükségesek és fenntarthatók, és csak így őrizheti meg Románia gazdasági növekedésének jelenlegi ütemét, így hozhatók létre új munkahelyek, növelhető az export és a külföldi beruházások mértéke.
Az IMF bukaresti küldöttsége egyhetes felülvizsgálati látogatáson tartózkodott Romániában, miután szeptember végén lejárt a sorozatban harmadik hitelszerződés. Ez utóbbit Románia nem zárta le sikeresen a felek közötti nézeteltérések miatt.
A legutóbbi két elővigyázatossági típusú hitelkeretből Románia nem használt fel pénzt, de a román hatóságok óvatosságból szükségesnek tartanák egy újabb rugalmas hitel megkötését a washingtoni pénzintézettel, aminek megkötése egyre kérdésesebb a fennálló nézeteltérések miatt.(MTI)

Scroll To Top