ingyenes webstatisztika
Home / _További hírek / Az idén és jövőre is csökken Szlovákia államadóssága

Az idén és jövőre is csökken Szlovákia államadóssága

Az idén 53 százalékra, jövőre pedig 52,1 százalékra csökken Szlovákia GDP-arányos államadóssága – írta a pozsonyi Hospodárské Noviny (HN) gazdasági-közéleti napilap a szlovák pénzügyi tárca közlésére hivatkozva pénteken.

A szaktárca közlése a jövő évi állami költségvetési tervezet első nyilvánosságra hozott sarokszámaira támaszkodik. Ezen belül az idén számol annak a 800 millió eurónak a felhasználásával, amely a Slovak Telekom állami részesedésének eladásából származik, ám amelynek felhasználását a pozsonyi kormány eddig még nem hagyta jóvá.
A HN által közölt adatok a GDP-arányos szlovák államadósság csökkenésének folytatódó trendjét vetítik előre, a számok szerint a szlovák államadósság 2013-ban a GDP 54,6 százalékát tette ki, majd tavaly 53,6 százalékra mérséklődött, a tervek szerint az idén 53, jövőre pedig 52,1 százalékra csökken.
A szlovák pénzügyi tárca adatai szerint ugyancsak csökkenni fog az idén és jövőre a közkiadások hiányának GDP-hez viszonyított aránya is. Ez a szám 2014-ben 2,87 százalékra emelkedett, a minisztérium szerint azonban az idén már csak 2,44 százalékot tesz majd ki, jövőre pedig tovább csökken 1,93 százalékra. Ugyanakkor a jövő évi költségvetési hiány abszolút számokban magasabb lesz az idénre tervezett 1,73 milliárd eurónál, 1,96 milliárd eurót tesz majd ki.
A 2016-os évi büdzsé tervezetének sarokszámaiból kiderül, hogy jövőre, többévnyi folyamatos növekedés után, megtorpan a szlovák költségvetés kiadási és bevételi oldalán szereplő összegek növekedése, ugyanakkor az állam adóbevételeinek emelkedő trendje folytatódni fog. Míg az idén a szlovák költségvetés bevételi oldalán 30,7 milliárd euró szerepel, ez a szám jövőre 30,2 milliárd euróra csökken, a kiadási oldalon a csökkenés aránya alacsonyabb mértékű, az idei 32,6 milliárd euróról 31,8 milliárd euróra mérséklődik 2016-ban a tervek szerint.
A Postová Banka a szlovák államadósságról készített – az MTI-hez pénteken eljutatott – elemzése megállapítja: Szlovákia a viszonylag kevésbé eladósodott országok közé tartozik az Európai Unióban (EU), a 28-as csoportból az idei év első negyedévének végén csak 10 tagállamnak volt alacsonyabb a GDP-arányos államadóssága. Az EU tagállamok GDP-arányos államadóssága ebben az időszakban átlagban 88,2 százalékos, az eurózónában pedig ennél is magasabb, 92,9 százalékos volt. A magyar államadósság az Eurostat kimutatása szerint a GDP 77,6 százalékán állt.
A kimutatás szerint az EU-tagországok közül Görögországnak volt a legmagasabb GDP-arányos államadóssága, 168,8 százalékos, ellenben a legalacsonyabb szinttel (10,5 százalék) Észtország büszkélkedhetett. A vizsgált időszakban az EU-ban 5 tagország államadósságának szintje haladta meg saját GDP-jének 100 százalékát, Görögország mellett ezek az országok – csökkenő arányban – Olaszország, Portugália, Belgium és Ciprus. Az egy lakosra átszámított államadósság az EU-n belül Írország esetében a legmagasabb, több mint 44 ezer eurót tesz ki egy főre, míg például a visegrádi négyek – Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország – országaiban egy lakosra számítva 5 és fél, és 8 és fél ezer euró között mozog.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top