Az év végéig megérkeznek az Egyesült Államoktól kapott harci helikopterek Horvátországba

Az év végéig megérkezik az a tizenhat harci helikopter Horvátországba, amelyeket az Egyesült Államok ajándékozott Zágrábnak – jelentette szerdán a horvát közszolgálati televízió.

A csatorna beszámolója szerint a horvát kormány szerdai ülésén hozzájárult, hogy a védelmi minisztérium a költségvetés terhére kötelezettséget vállaljon a 16 Kiowa Warrior típusú könnyű felderítő és futárhelikopter megfelelő eszközökkel történő felszerelésére és az utánuk járó általános forgalmi adó (áfa) kifizetésére.
A kormány a költségvetésben 96,8 millió kunát (4,2 milliárd forintot) különített el erre a célra, amelyet részletekben fizetnek ki 2020-ig.
A döntést Kolinda Grabar-Kitarovic államfő, a horvát hadsereg főparancsnoka is üdvözölte. Az államfő hangsúlyozta, a harci helikoptereket Horvátország az értékük mindössze tíz százalékáért szerezte be, ez pedig szerinte befektetésnek, nem pedig költségnek tekintendő. A harci gépek modernizálják a fegyveres erőket és megvédik a pilóták életét – tette hozzá.
„Ezekre a helikopterekre szükségünk van, mert le kell cserélni a flottánkat” – hangsúlyozta. Az államfő úgy ítélte meg, hogy a horvát légierő jelenlegi gépparkja kielégítő, de nem tud megfelelni minden biztonsági fenyegetettségnek, tekintettel a migrációs válság fejleményeire és a potenciális terrorfenyegetettségre.
Az Egyesült Államok tavaly döntött a 16 harci helikopter Horvátországnak adományozásáról. E gépeken kívül a horvát hadsereg tíz (orosz gyártmányú) Mil Mi-17-es szállító és támogató helikopterrel, tizennégy Mil Mi-8 többcélú szállító helikopterrel és nyolc (amerikai gyártmányú) Bell 206 oktató helikopterrel rendelkezik.
A horvát légierőnek 12 MiG-21-es harci repülője is van, amelyből mindössze három van szolgálatban. A gépeket Ukrajnában újították fel még 2014-ben és csak 2015 júliusában kerültek vissza Horvátországba. Miután közülük több is elromlott, kivonták őket a forgalomból. A katonai ügyészség vizsgálatot is indított az ügyben. Azt feltételezik, hogy nem a szervizbe küldött harci repülőket kapta vissza Horvátország tavaly, hanem más, sokkal öregebb gépeket. A horvát MiG-botrányban az ügyészség is nyomoz.(MTI)

Scroll To Top