ingyenes webstatisztika

Az Európai Bizottság költségvetési tervezete tisztázására kérte Franciaországot és Olaszországot

A jövő évi költségvetési tervezete tisztázására kérte Franciaországot és Olaszországot kedden az Európai Bizottság.

A brüsszeli testület aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a célszámok jelentősen eltérnek a korábbi vállalásoktól.
“Az olasz tervezet nem felel meg az államadósság mérséklését szolgáló 2020-as céloknak” – írta levelében Pierre Moscovici uniós pénzügyi biztos, aki emellett arról számolt be, hogy tanulmányozni fogják Róma kérését, hogy tanúsítsanak bizonyos “rugalmasságot” a szabályokat illetően.
A két ország kormányától szerdáig várnak választ. Ugyanakkor a büdzsétervek hiányossága miatt különböző ügyekben megkeresték Belgiumot, Finnországot, illetve Spanyolországot is.
Az olasz kormány előző héten küldte meg az Európai Bizottságnak a tervezetét, amelyben 2,2 százalékos deficittel számolnak, és ez a testület szerint túl magas.
A francia tervek pedig adócsökkentéseket tartalmaznak mintegy kilencmilliárd euró értékben. Brüsszel arra figyelmeztetett, hogy ezek nem állnak összhangban a kötelezettségvállalásokkal, így jelentősen eltérhetnek a közösségi előírásoktól.

Egyes uniós szakértők szerint ez lehet az első lépés a jelenlegi párizsi és római költségvetési tervezet elutasítása felé, mások azonban ezt valószínűtlennek tartják.
“Rendelkezésre bocsátjuk a pontosításokat, nem aggódunk. Szükséges a párbeszéd, nem fogunk kitérni előle” – jelentette ki Giuseppe Conte olasz miniszterelnök.
Az Európai Bizottság tavaly már elutasította Olaszország költségvetését, ez volt az első ilyen alkalom az intézmény történetében. Róma a kezdeti tiltakozás ellenére később beleegyezett a korrekcióba.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top