Az EU még idén tető alá hozná a szabadkereskedelmi megállapodást Japánnal

Az Európai Unió még idén megpróbálja tető alá hozni a Japánnal tervezett szabadkereskedelmi megállapodást, amelynek Donald Trump amerikai elnök megválasztásával megnőtt a jelentősége, mivel félő, hogy az ingatlanmilliárdos elnöksége alatt éles protekcionista fordulatot vesz az Egyesült Államok – közölték uniós források kedden.

„Nem akarunk átcsúszni a jövő évre, de fogalmam sincs, hogy március, június vagy szeptember lesz belőle” – mondta egy névtelenséget kérő uniós tisztségviselő a megállapodás várható időpontjáról.
„Nem látom semmilyen okát annak, hogy miért ne tudnánk még idén lezárni a tárgyalásokat. Ha viszont ez nem sikerül, akkor komolyan fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy egyáltalán sikerülhet-e bármikor” – vélekedett.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az uniós és japán vezetők tavaly májusi találkozóját követően arról számolt be, hogy még 2016-ban létrejöhet a megállapodás. A szabadkereskedelmi egyezményről 2013 tavaszán kezdték meg a tárgyalásokat, és a felek rendszeresen síkra szállnak az egyeztetések felgyorsításáért.
A felek együttesen a világgazdaság közel 30 százalékát teszik ki, részesedésük a világkereskedelem teljes forgalmából megközelíti a 40 százalékot. Japán az EU hatodik legnagyobb exportpiaca, a japán kivitelnek pedig a harmadik legfontosabb célpontja az Európai Unió.
Szakértők szerint a kereskedelmi szerződés szimbolikus jelentőséggel is bír, miután Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése után kijelentette, az Egyesült Államok kivonul a Csendes-óceáni Partnerség nevű kereskedelmi megállapodás (TTP) tárgyalásaiból, illetve szembehelyezkedett az Európai Unióval tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi egyezménnyel (TTIP).
(MTI)

Scroll To Top