ingyenes webstatisztika

Az elemzői várakozások felett nőtt a Richter harmadik negyedéves árbevétele és nyeresége

Az elemzői várakozásokat meghaladóan nőtt a Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége idén a harmadik negyedévben: a gyógyszeripari vállalat konszolidáltan 23 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 2,4 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakához képest, árbevétele pedig 8,0 százalékos emelkedéssel 137,7 milliárd forint lett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közölt gyorsjelentés szerint.

A Portfolio.hu által készített elemzői konszenzus alapján az árbevétel 3,7 százalékkal 132,2 milliárd forintra emelkedhetett a harmadik negyedévben, az elemzők mindegyike növekvő árbevételt várt 2019 azonos időszakával összehasonlítva. Az adózott eredménynél viszont a bázisnál 13,2 százalékkal alacsonyabb, 19,3 milliárd forintos profitot vetített előre a Portfolio által összeállított konszenzus mediánja.
A világjárvány hatásáról a jelentésben kiemelik: a vállalat továbbra is tőkeerős, cash-flowja pozitív és szigorú vevői hitelpolitikája továbbra is hozzájárul ahhoz, hogy stressztűrő képességét a globális gazdasági kihívások időszakában is fenntartsa. Sem a beszámolási időszakban, sem a beszámoló kiadásáig eltelt időben a fizetési hajlandóságban semmilyen romló tendenciát nem észleltek.
A jelentés idézi Orbán Gábor vezérigazgatót, aki elmondta: üzletvitelük kiegyensúlyozott maradt annak ellenére, hogy a járvány az orvos-beteg találkozókat, valamint a Richter a promóciós tevékenységét egyaránt korlátozta. Az ellátási lánc zavarait sikeresen kezelték az első háromnegyed évben, ugyanakkor magasabb készletszintekkel dolgoznak felkészülve a lehetséges jövőbeli nehézségekre. Hozzátette: az árbevétel növekedési üteme töretlen maradt, a nyereségesség rekord szintjét a Vraylar (cariprazine) amerikai piacon elért árbevételének tartós növekedése biztosította.
A Rihter idén az első kilenc hónapban 416,4 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, 12,8 százalékkal magasabbat a 2019. január-szeptemberinél. Adózott nyeresége csaknem 36 százalékkal 84,3 milliárd forintra nőtt. A gyógyszergyártás árbevétele az első háromnegyed évben 14,9 százalékkal nőtt, 340,4 milliárd forintra. A nagy-, és kiskereskedelmi szegmens árbevétele 5,8 százalékkal 84 milliárd forintra emelkedett az első 9 hónapban. A nőgyógyászati készítmények árbevétele 10,6 százalékkal 115 milliárd forintra emelkedett, 2020 első háromnegyed évében Magyarország, a nyugat-európai régió és Latin-Amerika kivételével a nőgyógyászati árbevétel valamennyi kiemelt piacon nőtt.

A gyógyszergyártás árbevétele a magyar piacon 2,8 százalékkal 29,8 milliárd forintra nőtt, a tíz legnagyobb forgalmú piac mindegyikén (Kína kivételével) növekedést értek el az első kilenc hónapban. A legnagyobbat az Egyesült Államokban; ahol 64 százalékkal 80,5 milliárd forintra emelkedett az árbevétel, ezzel az első helyre került az amerikai piac.
A jelentés szerint Magyarországon a teljes gyógyszerpiac növekedése 7,5 százalék volt, a Richter termékek kiskereskedelmi forgalma kismértékben, 0,9 százalékkal emelkedett a rendelkezésre álló adatok alapján. A cég a hazai piaci szereplők rangsorában 4,7 százalékos részesedéssel az 5. helyen áll. A vényköteles patikai piacon a Richter 7,4 százalékos piaci részesedéssel a második legnagyobb forgalmazó.
A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A csütörtöki kereskedésben a papírok árfolyama 215 forinttal, 3,20 százalékkal 6940 forintra emelkedett. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 7395 forint, a legalacsonyabb 5200 forint volt.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top