ingyenes webstatisztika

Az AXA Bank ellen indított kereseteket utasított el a bíróság

A Fővárosi Törvényszék idézés kibocsátása nélkül elutasította a felperesek egy csoportja által az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe, az AXA Bank Europe SA ellen indított kereseti kérelmet.

A hitelintézet szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a bíróság megállapította, hogy a kereseti kérelem nem tekinthető határozottnak, mert a pertársaság nem adta elő, hogy mely szerződés, vagy általános szerződési feltétel mely pontja tisztességtelenségének megállapítását kéri, és az általános szerződési feltételeket kérelméhez nem csatolta.
A pertársaság nem adta elő továbbá, hogy miként kéri az eredeti állapot helyreállítását, továbbá nem csatolta a kérelem elbírálásához szükséges nyomtatványokat, igazolásokat, meghatalmazásokat sem.
A közlemény szerint a bank a napokban értesült, hogy a bíróság február 21-én hozott ítéletében elutasított az AXA Bank ellen indított másik keresetet is, és megállapította, hogy a bank devizaalapú kölcsönszerződése megfelelt a kölcsönszerződés megkötésének időpontjában hatályos jogszabályoknak.
A bíróság indoklásában kimondta, hogy a közjegyzői díj meghatározása megfelelő volt, illetve hogy a szerződés szerint fizetett forintösszegek átváltására alkalmazott átváltási árfolyam nem költség, ezért azt a hitelszerződésnek nem kell tartalmaznia. A bíróság megállapította, hogy a hiteldíj bank általi egyoldalú módosítását lehetővé tevő kikötés is kellően részletes volt.
Egy pertársaság közelmúltban hangoztatott állításával szemben az AXA Bank nem ismerte el, hogy devizaalapú hitelkonstrukciói mögött nem állt a Bank rendelkezésére svájci frank – áll a közleményben.
A bank emlékeztetett arra, hogy a hitelintézetek működésének alapvető sajátossága, hogy a hitelezési források finanszírozása a hitelportfóliók összessége alapján, nem pedig egyéni hitelszerződések alapján történik. A bankok betéteseik pénzéért és a devizahitelesek fizetőképességének megőrzéséért ezen a szinten tartoznak felelősséggel. A bankok hitel-kihelyezési és forrásgyűjtési tevékenységét a megfelelő hatóságok rendszeresen nyomon követik és vizsgálják.
Az AXA Bank hangsúlyozza, hogy devizahitel-szerződései minden szempontból megfelelnek a hatályos jogszabályoknak, amit az is alátámaszt, hogy a szabályozó és ellenőrző hatóságok által ez idáig rendszeresen elvégzett vizsgálatok a hitelszerződéseket mindenben szabályszerűnek találták.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top