ingyenes webstatisztika

Árúpiaci elemzés – Arany, olaj: mi lesz a vége?

Aki egy kicsit is figyeli a híreket, nem kerülhette el a figyelmét a két fő árupiaci termék (arany, olaj) mélyrepülése az elmúlt időszakban. Az esési folyamatot gyorsította a mindenki által már számtalanszor hallott görög váláság és az abból tovagyűrűző bizonytalanság, a másik a távol keleti piacok lassulása a középpontban a Kínai tőzsde már három hete tartó mélyrepülésével.

A Shanghai Composite index esésével a határidős pozíciók letét igénye is megnőt. Aki tartani szeretné a pozícióját más instrumentumokban lévő befektetéseit adja el (pl :arany), hogy a fedezeti igénynek megfeleljen. Erre az eladói nyomásra értük el a mostani öt éves mélypontot.
arany Az arany utoljára 2010 januárjában járt a mai 1120-as szinten, amit most tart is egy-másfél hete. Az oldalazás miatt sokan úgy gondolják megtalálta az alsó szintet, így egy ígéretes beszálló keletkezett az arany árfolyamában.
A Bank of America alapkezelőket kérdezett az arany befektetési stratégiájukról. Az alapkezelők többsége úgy nyilatkozott, hogy szerintük az arany alulértékelt. Erre utoljára 2009-ben volt példa, akkor 2 év alatt közel duplájára emelkedett az arany árfolyama. Ami egybe is vág a mostani befektetői magatartással, az árfolyam augusztus eleje óta már közel 4 százalékot emelkedett.
Ez a trend nem biztos, hogy ilyen ütemben folytatódni fog, de, aki arany befektetésben gondolkodik érdemes lehet a portfóliójába beépíteni, közép-hosszú távú befektetésként.

olaj_vezetekAz olajban viszont már nem ilyen a kedvező a helyzet. A fent említett gazdasági eseményekhez hozzáadódott; a még most is tartó Ukrajnai válság. Mindeközben az OPEC-országok kitermelése jelentősen nő, a dollár pedig várhatóan tovább erősödik.
A míg márciusban még 61 dolláron álló WTI mostanra 42 dollár. Az várakozások ennél is alacsonyabb árakat jósolnak. Egy-két elemző a 30 dolláros árat sem tartja kizártnak.
Ami biztos, hogy a befektetők további eséssel számolnak. A WTI esetében a határidős eladási kontraktusok száma augusztus eleje óta csaknem megduplázódott. az olajár csaknem 15%-kal értékelődött le.
Az eladási opciók értéke is ebbe az irányba mutat. Amíg egy 35 dolláros kötési áru put opció értéke júliusban 17 cent volt az mostanra 50 cent felett van. A 30 dolláros kötési áru értéke 7 centről 17 centre nőtt.
Az olaj zuhanásának a vége még nem látszik, a 35 dolláros árfolyam reális várakozás a lehet a befektetők részéről.

 
A tájékoztatás nem teljes körű. A megfelelő befektetési döntés meghozatala érdekében kérjük, hogy konzultáljon szakértővel, tanulmányozza a kapcsolatos jogszabályi előírásokat, adóhatósági állásfoglalásokat. A közölt elemzések, tanulmányok, piaci kommentek és véleménynyilvánítások kizárólag tájékoztatások és nem minősülnek adótanácsadásnak, befektetési tanácsadásnak, befektetésre való ösztönzésnek, ajánlattételi felhívásnak. Az oldalon és hírlevelekben szereplő hírek, adatok és információk a Solar Capital Zrt. és a GazdasagPortal.hu által megbízhatónak vélt forrásokból származnak, mindazonáltal a fentiekben foglaltakért az Solar Capital Markets Zrt. és a GazdasagPortal.hu nem vállal felelősséget.

640x40_feher
Scroll To Top