ingyenes webstatisztika

Április 30-án tartja éves közgyűlését az AutoWallis

Április 30-án tartja éves rendes közgyűlését az AutoWallis. A részvényesek várhatóan az Igazgatóság új tagjának megválasztása mellett az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékról is döntenek.

 

A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett AutoWallis Nyrt. április 30-i éves rendes közgyűlésén a részvényesek az Igazgatóság új tagjának megválasztása mellett többek között dönthetnek a 2018. évi IFRS szerinti éves beszámolók elfogadásáról, valamint az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalék mértékéről. Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója elmondta, hogy korábbi terveiknek megfelelően a társaság Igazgatósága olyan mértékű osztalék fizetését javasolja majd az osztalékelsőbbségi részvényesek számára, hogy azok osztalékra való jogosultsága véglegesen kimerüljön, így 2020-ban már kizárólag a törzsrészvényesek lesznek jogosultak az osztalékra.

A menedzsment terve, hogy annak mértéke igazodjon a csoport növekedésének finanszírozási igényeihez, figyelembe véve az éppen aktuális kamat- és hozamkörnyezetet is – tette hozzá a befektetési igazgató. Mint ismeretes, az AutoWallis új részvényeit februárban vezették be a BÉT-re, és a társaság vezetése májusra dolgozza ki ötéves stratégiáját, melyben azzal számolnak, hogy a csoport ebben az időszakban megduplázza tavalyi 70,2 milliárd forintos árbevételét (magyar számviteli törvény alapján, összesített, nem konszolidált, előzetes adat). A társaság kiemelt tőkepiaci célja, hogy részvényeik mihamarabb bekerüljenek a tőzsde Prémium kategóriájába, valamint a CECE indexekbe.

 

Az AutoWallis Nyrt.

A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett AutoWallis Nyrt. – korábbi nevén Altera – 2012-es alapítása óta vagyonkezeléssel foglalkozik. Az AutoWallis célja, hogy autóipari befektetésekre fókuszáló befektetési portfóliójának folyamatos szélesítésével klasszikus, konzervatív üzletpolitikát képviselő vagyonkezelőként működjön. Az AutoWallis Csoport négy tagvállalata Magyarországon, valamint a közép és délkelet-európai régióban gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel foglalkozik. A csoport tagjai közé tartozik a Wallis Automotive Europe, a Wallis Motor Pest, a Wallis Motor Duna és a Wallis Autókölcsönző, melyek együttes, nem konszolidált magyar számviteli törvény szerinti árbevétele 2017-ben meghaladta a 66 milliárd forintot. A csoport által képviselt márkák közé tartoznak a BMW személyautók és motorkerékpárok, a MINI, az Isuzu, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Ssangyong, és a Sixt rent-a-car, melyek közül a BMW a prémium autópiacon, míg a Sixt az autókölcsönző piacon foglal el domináns pozíciót.

www.autowallis.hu

Az AutoWallis Csoport tagjai

Wallis Automotive Europe

A csoport legnagyobb árbevételű tagja a Wallis Automotive Europe (WAE) már közel 30 éves független gépjármű nagykereskedelmi múlttal rendelkezik. Jelenleg az Isuzu márkát Magyarországon képviseli, mely a japán autógyártók közül a legrégebbi múltra tekint vissza, és egy évszázad alatt a világ egyik legnagyobb haszongépjármű-gyártójává lépett elő. Emellett 2012-ben Magyarországon és Romániában újra bevezette a dél-koreai Ssangyong márkát, melyet 2018-tól Csehországban és Szlovákiában is forgalmaz. A két ázsiai „4×4 specialista” gyártó termékein kívül a WAE exkluzív disztribútora a Jaguar és Land Rover járműveknek és alkatrészeknek 8 országban (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Koszovó, Szerbia, Szlovénia, Macedónia, Montenegró).

Wallis Motor Pest és a Wallis Motor Duna

A Wallis Motor Pest és Duna Magyarország legnagyobb és legrégebben működő BMW autó, motor és MINI kereskedései, amelyek a Wallis Motor vezérképviseletből váltak önálló cégekké 2001-ben. A BMW gyár márkái mellett az elmúlt években egy új, exkluzív bemutatóteremben az olasz luxusmárka, a Maserati is a portfólió részévé vált.

Wallis Autókölcsönző

A Wallis Autókölcsönző a Sixt Rent-a-car nemzetközi hálózatának magyarországi tagjaként kínálja magas minőségű autóbérlési szolgáltatásait. A cég kezdetben elsősorban a Magyarországra beutazó üzletemberek bérautó igényeit szolgálta ki, de mára forgalmának közel felét a turizmus biztosítja.

640x40_feher
Scroll To Top