ingyenes webstatisztika
Home / Belföld / Gazdaság / Apáikat tanulni látták, ők inkább pénzt keresnek

Apáikat tanulni látták, ők inkább pénzt keresnek

A mai nyugdíjasok szerint folytonos tanulással, önképzéssel érhető el az időskori anyagi biztonság, míg a fiatalabbak inkább a minél nagyobb összegű megtakarításban látják a szép nyugdíjas évek zálogát. De minden generáció a legfontosabb lépések közé sorolja, hogy már pályakezdőként el kell kezdeni a nyugdíjas évekről való gondoskodást – derül ki egy több generáció visszajelzésén alapuló kutatásból.

 

Régen minden más volt – hallhatjuk gyakran az idősebbektől, vagy éppen gyermekeinktől. A Groupama Biztosító legfrissebb kutatásából kiderült, hogy pontosan mi minden volt más. A 18 év felettiek véleményét kutató országos felmérésben azt is elárulták a különböző korosztályok képviselői, hogy milyen lépéseket javasolnak a szép nyugdíjas évek elérése érdekében. Érdekes, hogy a kutatásban résztvevő legidősebb és a legfiatalabb korosztályok – bár javaslataik között vannak hasonló elemek – másra helyezik a hangsúlyt: míg az idősek elsősorban a tanulást, a fiatalok a konkrét pénzügyi öngondoskodást, a minél nagyobb összegű megtakarítást tartják célravezetőnek.

 

 

A nyugdíjas korúak legfontosabb tanácsai a jövő generációja számára:

 

1.     Minél tanultabb, képzettebb legyél, hogy jól érvényesülj

2.     Már pályakezdőként kezdj el gondoskodni a nyugdíjas jövődről

3.     Aktív korodban szánj időt és pénzt az egészséged megőrzésre, hogy képes legyél addig dolgozni, amíg szükséged van rá

 

A 20-as éveikben járó fiatalok legfontosabb tanácsai a jövő generációja számára:

 

1.     Nyugdíjas korodig minél több pénzt tegyél félre

2.     Már pályakezdőként kezdj el gondoskodni a nyugdíjas jövődről

3.     Folyamatosan képezd magad, hogy mindig szükség legyen rád a munkaerőpiacon

 

 

„Örömmel tapasztaltuk, hogy mind a fiatalabbak, mind az idősebbek a legfontosabb feladatok közé sorolják, hogy már pályakezdőként elkezdje mindenki a nyugdíjas évekről való gondoskodást. Ez alátámasztja tapasztalatainkat: mi is úgy látjuk, hogy a mai fiataloknak érdemes minél korábban, akár már az első fizetésükből félretenni annak érdekében, hogy ne legyenek anyagi nehézségeik nyugdíjas éveikben” – kommentálta a kutatás eredményét Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója.

     
 

Azt, hogy a generációk nem teljesen egyformán látják a boldogulás útját, bizonyára befolyásolja az is, hogy a húszas-harmincas éveikben járók más kihívásokkal szembesültek régebben, mint most. A kutatásból erre vonatkozóan is izgalmas eredmények derültek ki.

 

Ma a saját lakás megszerzése és a magas nyugdíj elérése jelentik a legnagyobb kihívást

 

A legtöbb nehézséget a jelen fiataljai számára egyértelműen az önálló lakáshoz jutás, valamint az időskori anyagi biztonság megteremtése jelenti. E célok elérése ma a 40 év alatti korosztály 90 százaléka számára nehezen megoldható.

 

Pár évtizede még más területek okozták a legtöbb fejtörést az akkori fiatalok számára. A mai 40 évesek vagy idősebbek háromnegyede úgy emlékszik, hogy számukra pár évtizede az utazás jelentette a legnagyobb nehézséget. Komoly problémának számított a nyugdíjas korra való takarékoskodás is, de korántsem tűnt olyan elérhetetlennek az akkori fiataloknak, mint manapság – derül ki a Groupama kutatás eredményéből.

 

Érdekes, hogyha a magánélettel kapcsolatos célokat vizsgáljuk – bár ezek elérése régebben és ma is kisebb nehézségekbe ütközött, mint a lakáshoz jutni vagy jó nyugdíjat szerezni – egyes területeken nagyon nagy különbség mutatkozik a két generáció között. A mai fiatalok 65 százaléka nyilatkozott például úgy, hogy nehéz stabil párkapcsolatot kialakítani, az idősebbeknek viszont csupán 27 százaléka emlékezik arra, hogy akkori fiatalként ez problémát okozott volna. Még nagyobb a különbség a két generáció között a gyerekvállalás megítélésében: ma a fiatalok 71 százaléka állítja, hogy ez nehézségekbe ütközik, szemben az idősebbekkel, akiknek harmada sem állította ezt saját fiatalkoráról.

  

 

Az online kérdőíves felmérést a Groupama Biztosító megbízásából az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. végezte 2019 márciusában. A 18 év feletti korosztály 1000 fős mintáján készített kutatás reprezentatív a magyar lakosságra nem, korcsoport, végzettség, lakóhelytípus és régió alapján.

Groupama Biztosító Zrt.

A Groupama Biztosító közel 1,3 millió ügyfelével, teljes körű biztosítási kínálatával a hazai biztosítási piac egyik legjelentősebb szereplője. 130 saját ügyfélszolgálati irodáján és közel 1000 fős tanácsadói hálózatán kívül online, a GroupamaDirekten, az OTP Bank 360 fiókjában, valamint 400 alkuszpartnerén keresztül teszi elérhetővé szolgáltatásait.

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top

[contact-form-7 id=”55816″ title=”ContactForm_WithTel”]

×