Adócsaló munkaerő-kölcsönzőket számolt fel az adóhatóság

Két munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság vezetőit vették őrizetbe a napokban a NAV közép-dunántúli regionális bűnügyi igazgatóságának nyomozói, mert a gyanú szerint 244 millió forint adót csaltak el – tájékoztatta a szervezet sajtóreferense pénteken az MTI-t.

Ráskai Rita közölte: az adócsaló céghálózat komáromi és oroszlányi irányítói próbáltak kibújni a felelősségre vonás alól, két vállalkozást például végstádiumban lévő rákbetegekre írattak át, akik a cégszerzés után rövidesen elhaláloztak.
A gyanúsítottak 2012-től működtettek munkaerő-kölcsönző cégeket, és a bevételeket a fővállalkozás irányítóihoz köthető alvállalkozások fiktív számláival ellensúlyozták. Utóbbi cégek között volt olyan, amelynek még munkavállalói sem voltak.
A bűnözői csoportra egyszerre 25 helyszínen, 96 pénzügyi nyomozó, adórevizor és pénzügyőr csapott le. Lefoglalták a cégek könyvelési anyagait és telefonjait, valamint a számlázásokra használt számítástechnikai eszközöket. Az akcióban csaknem 16 millió forint készpénzt foglaltak le, és mintegy 131 millió forint értékű vagyont – bankszámlákat, ingatlanokat – zároltak.
Kiderült, hogy a komáromi főszervező rendszeresen járt jósnőhöz, aki 2013 végén megjósolta neki, hogy 2014 áprilisában vagy májusában lecsukják. A költségvetési csalás miatt indított eljárásnak öt gyanúsítottja van, közülük a két főszervező előzetes letartóztatásba került – közölte a sajtóreferens.(MTI)

Scroll To Top