A világgazdaságot tartósan laza monetáris kondíciók jellemzik

A világgazdaságot tartósan laza monetáris kondíciók jellemzik, a monetáris politikában pedig fordulat következett be az elmúlt egy évben – mondta Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke csütörtökön Budapesten a Portfolio.hu Forint 2014 konferencián.

Az alelnök kifejtette: a komolyabb változások a magyar monetáris politikában azzal kezdődtek, hogy az MNB Monetáris Tanácsa 2012 nyarán felismerte az inflációs trendfordulót, és megkezdte az emiatt szükségessé vált kamatcsökkentési ciklust, melyet a forinteszközök kockázatának jelentős csökkenése is támogatott.
Szólt arról is, hogy Magyarországon a decemberi inflációs jelentéshez képest a gazdaság fundamentumai nem sokat változtak, a GDP alakulása bár a piacokat meglepte, az MNB-t nem, de az infláció meglepetés volt a jegybank számára is. Az MNB alelnöke szerint a következő időszakban a monetáris lépésekbe be kell építeni a feltörekvő piacokat érintő nemzetközi folyamatokat, így a Fed mennyiségi lazító programjának visszafogását, valamint az ukrajnai helyzetet is, vagyis a nemzetközi gazdasági trendekkel, az inflációt meghatározó fundamentumokkal, és a pénzügyi stabilitási kérdésekkel is foglalkozni kell.(MTI)

Scroll To Top