ingyenes webstatisztika

A várakozásoknak megfelelően nőttek a bérek az elemzők szerint

A várakozásoknak megfelelően nőttek a bérek az MTI által kedden megkérdezett elemzők szerint.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi közleménye szerint a bruttó átlagkereset 4,1, a nettó 5,7 százalékkal volt magasabb tavaly novemberben, mint egy évvel azelőtt. A közfoglalkoztatottakat nem számítva a bruttó bérek éves emelkedése 6,0, a nettó kereseteké 7,7 százalékos volt.
Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. senior elemzője kiemelte, hogy a várakozáshoz közeli mértékben nőttek a bruttó bérek novemberben az egy évvel ezelőttihez képest. A költségvetési szférában a közcélú foglalkoztatás hatását kiszűrve igen dinamikus, 8 százalékos bérnövekedés valósult meg, ami a pedagógus és egészségügyi bérek emelésének hatását tükrözi.
Az elemző szerint az is nagyon kedvező, hogy a nemzetgazdaságban a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, költségvetési intézményeknél és nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állók létszáma egy év alatt 3,5 százalékkal bővült, a növekedés a közfoglalkoztatottak nélkül is 1,3 százalékos volt, ezen belül a vállalkozásoknál 1,1 százalékra gyorsult az alkalmazottak létszámának növekedése az előző havi 0,2 százalékról.
Kitért arra, hogy tavaly a nettó bérnövekedés meghaladta a bruttó bérekét a “szuperbruttó” kivezetésének köszönhetően, míg a minimálbérek növekedése jóval meghaladta az inflációt. Az év második felében pedig a pedagógus és egészségügyi béremelések gyorsították a bérkiáramlást, miközben az infláció az év végére négy évtizedes mélypontra esett.
Mindezek hatására tavaly a bruttó bérek átlagosan 3,9 százalékkal, a nettó bérek 5,3 százalékkal, a reálbérek pedig az 1,7 százalékos infláció mellett mintegy 3,5 százalékkal nőhettek – mondta. Hozzátette, a közfoglalkoztatás felfutása miatti torzító hatásokat kiszűrve a valós bérkiáramlás, így a reálbér növekedés is ennél mintegy 0,5-0,6 százalékponttal nagyobb lehetett.
A TakarékBank az idén 4 százalékos bruttó és ugyanekkora nettó bérnövekedésre számít, ami a várakozásuk szerinti 1,5 százalékos, vagy az alatti infláció mellett 2,5 százalékos reálbér növekedést eredményezhet. Az elemző a reálbérek növekedése, valamint a munkaerőpiacon várható lassú javulás miatt idén a háztartások fogyasztásának mérsékelt, 1,5-2 százalékos növekedésére számít.
Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szerint a gazdasági növekedés beindulása fokozatosan gyűrűzik be a munkaerőpiac folyamataiba. A gazdasági növekedésben beállt fordulat már a tavalyi év elején megkezdődött, azonban az alkalmazásban állók létszámának bővülése inkább csak a harmadik negyedévtől indult be a vállalkozói szférában – mondta. Az elemző rámutatott: a 2012-es recessziós gazdaság konszolidációja a munkaerő-piacon csak a tavalyi év második felében kezdődött meg, a munkakereslet felfutása általában lassan követi a kibocsátás megugrását, ennek az elnyújtott és mérsékelt reakciónak lehetünk jelenleg tanúi. A felmérésekben valamennyi ágazat a foglalkoztatás emelkedését jelzi előre, így az ING Bank a lassú fordulat további folytatódására számít.
Kitért arra is, hogy a nemzetgazdasági szintű statisztikákat továbbra is érdemben torzítja a közfoglalkoztatottság szintje és időbeli lefutása: novemberben csaknem 180 ezer főt regisztráltak a programban, a növekmény jelentős, meghaladja az ötvenezer főt havi és éves összevetésben egyaránt.
Közölte, a nemzetgazdaságban a bruttó bérek 6 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, amennyiben kiszűrjük a közfoglalkoztatottak torzító hatását. Jelentősen, 12,3 százalékkal nőttek a bónuszok 2012 novemberéhez képest, mind a vállalkozásoknál (10,6 százalék), mind a költségvetési intézményekben (17,1 százalék) – tette hozzá. A rendszeres béreket tekintve a vállalkozások egyelőre óvatosan növelik a munkaköltségeket (4,6 százalék), míg a költségvetési intézményekben jelentős a növekedés (6,8 százalék), elsősorban a tanári életpálya-modell bevezetése miatt. A nettó bérek emelkedése meghaladja a bruttó bérek dinamikáját a tavalyi szja-változások révén, így a reálbérek nemzetgazdasági szinten közel 7, míg a versenyszférában 6,2 százalékkal emelkedtek.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: novemberben 4,8 százalékkal nőttek a reálkeresetek, ezzel folytatódott a bérek vásárlóértékének folyamatos emelkedése. Hozzátették, hogy egy év alatt több mint 20 ezer fővel nőtt az alkalmazásban állók száma a versenyszférában, és a reálbérek a közszférában és a versenyszférában egyaránt emelkedtek. Közölték, a munkahelyek számának növekedése és a reálkeresetek folyamatos emelkedése kedvezően hat a lakosság jövedelmi helyzetének stabilizálására, ezen kívül hozzájárul a belső fogyasztási kereslet növekedéséhez is. “A korábban megjelent, várakozásokon felüli ipari és foglalkoztatási adatok alapján reális a kormány azon célja, hogy a magyar gazdaságot tartós növekedési pályára állítsa” – olvasható a tárca közleményében.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top