ingyenes webstatisztika

A szocialisták verték át a családokat a devizahitelbe taszítással

A Fidesz szerint a szocialisták vertek át és tettek tönkre több mint egymillió családot azzal, hogy kormányzásuk alatt devizahitelbe taszították őket és hagyták, hogy a bankok rátegyék kezüket otthonaikra.

A kormánypárt országgyűlési frakciója ezt vasárnap arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Burány Sándor, a parlament költségvetési bizottságának szocialista elnöke napközben azt mondta, az emberek csalódtak a forintosításban, mert a fele sem igaz annak, amit a Fidesz ígért a devizahitelek ügyében.
A Fidesz ezzel szemben kiemelte, a 2010-es kormányváltás óta intézkedések sorozata védi a bajba jutott devizahiteleseket: az árfolyamgát, a végtörlesztés, a nemzeti eszközkezelő, a kilakoltatási moratórium mind megakadályozta, hogy családok tízezrei elveszítsék otthonaikat.
A bankok elszámoltatásával és a forintosítással több mint ezermilliárd forintot kap vissza 1,3 millió család – fejtik ki, hozzátéve, csökkennek a törlesztőrészletek és a devizahitelesek 40 százalékának több mint 25 százalékkal csökkenhet a tőketartozása.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top