ingyenes webstatisztika

A Széchenyi Tőkealap-kezelő a következő egy évben 4 milliárd forint felett fektetne be

A jövő év január végéig több mint 4 milliárd forintot akar befektetni a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. (SZTA) – mondta Csuhaj V. Imre, az SZTA elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Közölte: a Széchenyi Tőkebefektetési Alap 2011 júniusában kezdte meg működését, és tavaly, tevékenységének első teljes évében mintegy 1 milliárd forintot helyezett ki a magyar kis- és középvállalkozások körében.
Az alap 2015 végéig még 13 milliárd forintot kíván befektetni az ország egész területén, elsősorban a hagyományos termeléssel foglalkozó iparágakban.
Csuhaj V. Imre elmondta: az SZTA befektetési döntései széles ágazati kört érintettek, a feldolgozóiparban, a humán szolgáltatások, az egészségipar, az informatika, a csomagolóipar és az élelmiszeripar területén működnek azok a kis- és közepes cégek, amelyekbe befektetett az SZTA.
Az elnök-vezérigazgató közölte: a befektetések feltétele, hogy a vállalkozás már legalább két aktív üzleti évet tudjon maga mögött, növekedésorientált legyen, tőkés társat keressen, és legalább 25 főt foglalkoztasson, vagy a befektetést követő 2 év alatt elérje ezt a létszámot, akár a kapcsolt, akár partnervállalkozásaival.
Csuhaj V. Imre jelezte: a megfelelő üzleti terv, az átlátható működés, a valós piaci jelenlét és a jól gazdálkodó menedzsment elengedhetetlen feltétele az SZTA befektetésének. Az SZTA mindig csendestársként, legfeljebb 49 százalékos, azaz kisebbségi részesedéssel száll be egy-egy kis- és középvállalkozásba, a befektetésének elvárt hozama évi 10-12 százalékos, jóval kisebb, mint a hagyományos kockázati tőketársaságoké.
Török József üzletfejlesztési igazgató arról szólt, hogy a befektetések átlagos futamideje 4-6 év, ennyi idő alatt a befektetésnek ki kell termelnie az elvárásnak megfelelő hozamot.
Csuhaj V. Imre elmondta: az alapkezelő igazgatósága az alap létrehozása óta 14 vállalkozással állapodott meg tőkebevonásról, összesen egymilliárd forint értékben, 2015 végéig összesen 80-100 tranzakciót terveznek, és együttesen még 13 milliárd forintot akarnak befektetni.
Elmondta: az alapkezelő az Európai Bizottság engedélyével három új befektetési termék bevezetését tervezi a közeljövőben, ennek során az egy tranzakcióra eső befektethető tőkeösszeget 750 ezer euróra emelnék. Most 200 ezer euró a maximális befektetési összeg. (MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top