ingyenes webstatisztika

A Spar 2,7 milliárd forintból bevásárló központot épített Törökbálinton

Új bevásárló központot épített 2,7 milliárd forintból a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. a Pest megyei Törökbálinton – közölte a kereskedelmi társaság az MTI-vel szerdán.

Közleményük szerint a központban helyet kapott egy szupermarket is, amely 48 új munkahelyet teremtett a cégnél. A csaknem 5 ezer négyzetméteres komplexum felét foglalja el a szupermarket, a fennmaradó részben pedig különféle üzletek nyílnak hamarosan.
Heiszler Gabriella, a kft. ügyvezető igazgatója a közlemény szerint kiemelte: a Spar stratégiai célja az alapítása óta az üzletlánc folyamatos bővítése. Az első szupermarket 1991-es megnyitása óta már összesen 393 helyszínen üzemeltetnek saját áruházat.
A város vezetése és a Spar még 2019 októberében állapodott meg a törökbálinti beruházásról – emlékeztet a közlemény.
“Az akkor kietlen területen mára egy XXI. századi színvonalú, modern, minden tekintetben a legfejlettebb technológiákat alkalmazó bevásárlóközpontot építtettek. Mindezt úgy, hogy közben hónapokra megállt a világ körülöttünk.” – idézte a közlemény Elek Sándort, Törökbálint polgármesterét.
Korábbi tájékoztatás szerint a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. 13 ezer embert foglalkoztat, több mint 580 áruházzal rendelkezik, ebből a franchise üzletek száma 200. A vállalat árbevétele 2019-ben 679,6 milliárd
forintot tett ki, ez 10 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A Spar tavaly 25 milliárd forintot fordított beruházásokra: 2 szupermarketet adtak át (Győrszentivánban és Budapesten a Duna Plázában), Tatán 4,2 milliárd forintból új Interspar épült, 14 üzletet pedig felújítottak. Az idén eddig 11 üzletet újítottak fel, 4,5 milliárd forintból bővítették a bicskei és üllői logisztikai központjukat.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top