A Prezivel már mobilról is lehet prezentálni és valós időben követni egy előadást

Mobilról is prezentálhatnak, illetve bekapcsolódhatnak mások előadásába a Prezi felhasználói, a cég csütörtöktől működő új funkciójának köszönhetően – közölte a Prezi az MTI-vel.

A közlemény szerint a Prezi ezzel a világon az első olyan prezentációs szoftver, amellyel távolról követhető egy előadás, amelyet iPhone-nal, iPaddel, PC-vel, Mac-kel vagy notebookkal is meg lehet tartani.
„Felhasználóink nem csak az irodában használják a Prezit, ezért fontos, hogy ők mindig, mindenhonnan elérjék az előadásaikat, ezért elérhetővé kellett tennünk a Prezit számukra, akárhová is vigye őket az üzlet – egy tárgyalóterembe, a tengerpartra vagy egy kávéházba – mondta a közlemény szerint Árvai Péter, a cég vezérigazgatója és társalapítója.
A Prezi az MTI érdeklődésére közölte: körülbelül 10 ember, több mint 3 hónapig dolgozott az új funkción. A Prezi közvetlen árbevétel-növekedést nem vár a bevezetéstől, inkább stratégiai döntés volt ez részükről: szeretnék elérni, hogy a Prezi minden készüléken ugyanolyan élményt jelentsen.
Arra számítanak ugyanakkor, hogy ennek az új funkciónak köszönhetően enyhén nő majd azoknak a száma, akik egyszerre használják a Prezit, vagyis egy időben, közösen szerkesztik. Azt szeretnék elérni, hogy egy hónapon belül az összes prezentáció 5 százalékában legalább legyen egy résztvevő, aki mobilról kapcsolódik be az előadásba vagy mobilról prezentál.
A Prezi nemrég jelentette be, hogy két amerikai befektető összesen 57 millió dollárral szállt be a cégbe, a friss tőke a növekedésitőke-finanszírozó Spectrum Equity-től, valamint a cég korábbi befektetőjétől, az Accel Partnerstől érkezett
A Prezit 2009-ben alapította Árvai Péter, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám. Jelenleg több mint 50 millió ember használja a Prezit a világ 190 országában. A magyar mellett angol, német, francia, spanyol, portugál, japán és koreai nyelven is elérhető.(MTI)

Scroll To Top