ingyenes webstatisztika

A parlament plenáris ülése elé viszi a devizahitelesek érdekében készített javaslatait az LMP

Az LMP ragaszkodik ahhoz, hogy a parlament plenáris ülése szavazzon a devizahitelesek érdekében készített, a kilakoltatások leállítását előirányzó javaslatcsomag tárgysorozatba vételéről, miután ezt hétfőn elutasította az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága.

Ezt Schiffer András frakcióvezető jelentette be a testület ülése alatt tartott sajtótájékoztatóján.
A politikus emlékeztetett arra, hogy két képviselőjük, Ertsey Katalin és Vágó Gábor októberben nyújtotta be három elemből álló csomagjukat. Ennek alapján a bíróságoknak minden eléjük került devizaalapú hitelszerződést teljes terjedelmében át kellene vizsgálniuk. Emellett jogerős bírósági ítélet hiányában senkit sem lehetne kilakoltatni, és a pénzintézetek sem adhatnák el követeléseiket “kétes hátterű” követeléskezelő cégeknek.
Schiffer András azt mondta, hogy a hétfői ülésen elképzeléseiket a jobbikos és a szocialista képviselők támogatták, a bizottság kormánypárti tagja viszont arra hivatkozva tartózkodtak, hogy az ügyben a kormány is benyújt majd egy javaslatot.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top