ingyenes webstatisztika

A mobil az nagyon kellett, a ruha az már nem

Az árucsoportos statisztika azt jelzi, hogy a mobiltelefon nagyon kellett a járványidőszakban is, jócskán, 28%-kal megugrott a vásárlása az első negyedévben. Spájzolásban is jók voltunk, élelmiszerekre 23%-kal költöttünk többet. De ruhára már az első negyedévben kevesebbet áldoztunk.

Enni-, innivalót nemcsak az élelmiszerboltban veszünk, és az élelmiszerboltban is árulnak iparcikk féleségeket. El is tér egymástól az úgynevezett üzlettípusonkénti és az árucsoportos boltos statisztika egymástól (előbbi havonta, utóbbi negyedévente összegez).

Az összesen persze nem változik. 2020 első negyedévében 7,5%-kal ugrott meg a boltos vásárlás, mennyiségben mérve, az úgynevezett kiigazítatlan volumenindex szerint. De hát ebben az első két hónap volt az erős, a március már csak 4,4%-os növekedést hozott a statisztikában (ami úgy egyébként önmagában nem rossz eredmény). És elköltöttünk a boltokban vagy kétezer-kilencszáz forintot.

Az árucsoportos statisztikából pontosabban kirajzolódik, hogy voltak olyan áruterületek, ahol a márciusi spájzolás nagyon megdobta a boltokat, és olyanok is, amiből már kevesebbet vásároltak a családok.

Spájzolásban jók voltunk

Az étekféleségek piacán 7% fölé kúszott a drágulás mutatója, de március második felében ez nem nagyon fogta vissza a spájzolási hullámokat. Élelmiszerekre 166 milliárd forinttal költöttek többet a családok, mint egy évvel korábban, ami a kasszában hagyott pénzt nézve 23%-kal több, mint korábban.

Az italféleségek és a kávé vásárlása is laposabbá tette a pénztárcánkat:

  2018 2019 2020
élelmiszer 692 714 880
alkohol 66 74 84
üdítő 67 72 82
kávé 24 26 30
KSH, első negyedévekérték: milliárd forint, folyóáras adatok

De hát spájzoltunk tisztálkodó-, tisztítószerekből és gyógyszerféleségekből is, nem is kicsit. Gyógyszerféleségekből negyedével ugrott meg a költekezés.

A drogériák, gyógyszertárak világa is sok pénzt kiszippantott a családok pénztárcájából, közel 60 milliárd forinttal többet, mint a megelőző időszakban:

  2018 2019 2020
testápolás 94 95 107
tisztítószer 39 43 57
gyógyszer 125 134 167
KSH, első negyedévekérték: milliárd forint, folyóáras adatok

Ketyerék: mobilra költjük a legtöbbet

A home office és a digitális tanrend is megtette a magáét, de a korábbi években is a mobiltelefonok vásárlása bővült a leggyorsabban. Többet költünk mobiltelefonra, mint számítógépre, vagy híradástechnikai termékekre. A járványhelyzet feldobta a mobilvásárlásokat is, bő negyedével többet költöttünk rá, mint korábban már első negyedévben. Ez érthető is, hiszen techoldalról az okosmobil csaknem mindent tud, ráadásul szerepe a kapcsolattartásban – különösen egy súlyos járványidőszakban – sok magyarázgatást nem igényel.

És a vásárlók úgy tűnik, nem is sajnálták rá a pénzt, miközben a számítógépek, laptopok, valamint a híradástechnikai eszközök vásárlása csak szerényebb arányban emelkedett:

  2018 2019 2020
mobil 28 32 41
számítógép 27 28 31
híradástechnika 20 21 23
KSH, első negyedévekérték: milliárd forint, folyóáras adatok

Lakkandi cuccok

Az építőanyagok, barkácsféleségek piacán nem érződött a március második közepén beléptetett veszélyhelyzet visszahúzó hatása. Sőt, a barkácspiac nagyon is talpon maradt.

Ebben az időszakban a bútorpiac és az elektromos háztartási gépek piaca sem tört meg, viszont már valamennyire látszott a háziasszonyok megfontoltsága, mivel fékezték a költekezés növelését, ami a korábbi években nagyobb volt.

  2018 2019 2020
építőanyag 107 132 151
háztartási gépek 42 49 52
bútor 37 45 47
KSH, első negyedévekérték: milliárd forint, folyóáras adatok

Ruhavásár: volt bukdácsolás

A ruházati piac a boltos világ legnagyobb vesztese volt a járványidőszakban, ez már az első negyedéves adatokból is kitűnik:

  2018 2019 2020
ruha 127 146 132
cipő 42 47 39
turkáló 7 7 7
KSH, első negyedévekérték: milliárd forint, folyóáras adatok

(blokkk.com)

 

640x40_feher
Scroll To Top