ingyenes webstatisztika

A mezőgazdaság és a piaci szolgáltatások járultak hozzá leginkább a GDP növekedéséhez

A Földművelésügy Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerint legnagyobb mértékben a mezőgazdaság és a piaci szolgáltatások járultak hozzá a harmadik negyedévi 2 százalékos GDP-bővüléshez.

A szaktárca az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében idézi Czerván Györgyöt, aki egy ceglédi fórumon elmondta: a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke változatlan áron az első félévben 15 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest, és a kedvező őszi betakarítási adatok alapján a második félévben is hasonló mértékű növekedés várható.
Arról is beszélt, hogy az agrár-külkereskedelem az első nyolc hónap adatai alapján várhatóan eléri a 2015-ös mintegy 8 milliárd eurós exportszintet. A Közös Agrárpolitikával (KAP) kapcsolatban az államtitkár hangsúlyozta, azon keresztül kapják az uniós támogatások csaknem 40 százalékát. Magyarország pozíciója az uniós támogatások tekintetében fajlagosan az egyik legjobb az EU-ban, hazánk részaránya a teljes KAP költségvetésében mintegy 3,2 százalék – mondta.
Az államtitkár megállapította, hogy az agrártámogatások komoly szerepet játszanak abban, hogy a magyar mezőgazdaság jövedelmezősége az elmúlt években érdemben javult, stabilabbá vált a termelők helyzete.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top