ingyenes webstatisztika

A LEGO bevétele 11 százalékkal nőtt az első fél évben

Világszinten 11,5 milliárd dán koronás forgalmat ért el a LEGO 2014 első fél évében, amiben nagy szerepe volt a LEGO Movie termékek sikerének. A bevétel 2014 első félévében 11 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest – áll az MTI-hez kedden eljutatott közleményben.

Az üzleti eredmény (az adózás, kamatfizetés és rendkívüli tételek előtti nyereség) 2014 első fél évében 3,63 milliárd dán korona volt, szemben a 2013 első fél évében elért 3,24 milliárd koronával, ami 12 százalékos növekedés.
A nettó nyereség 2014 első fél évében 2,71 milliárd korona volt, 2013 első hat hónapjában 2,38 milliárd korona.
“A 2014 első fél évében elért bevételünk több mint háromszorosa a hat évvel ezelőtti, 2008-as első félévi bevételünknek. Nagyon elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel, ami mutatja az elmúlt években tapasztalt igen nehéz gazdasági körülmények ellenére elért növekedést” – mondta el Jorgen Vig Knudstorp a LEGO Csoport elnök-vezérigazgatója.
Közölték, arról még túl korai lenne nyilatkozni, hogy ez a teljesítmény tükröződik-e majd az egész éves eredményekben.
A LEGO fogyasztói értékesítése a naptári év második felében, a karácsony előtti rövid, pár hetes időszakban koncentrálódik.
Az idei év első hat hónapjában a LEGO Csoport az értékesítés széles körű fellendülését tapasztalta. A fogyasztói értékesítés növekedése Európában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ázsiában kétszámjegyű volt.
A LEGO Magyarországon is gyárt játékokat, márciusban Nyíregyházán egy vadonatúj gyárat avattak fel, egy már működő mellett.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top