ingyenes webstatisztika
Home / Belföld / A kormány segít a Németországban szerzett oklevelek honosításában

A kormány segít a Németországban szerzett oklevelek honosításában

A magyar kormány segít a Németországban szerzett diplomák, oklevelek honosításában, a magyar állampolgárok Németországban született gyermekei pedig a konzulátusok közreműködése révén azonnal megkaphatják útlevelüket – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán az MTI-nek, miután Münchenben tárgyalt a bajorországi magyar szervezetek vezetőivel.

Semjén Zsolt telefonon adott nyilatkozatában kiemelte, hogy a kormány “különös hangsúlyt helyez a diaszpórára”, hiszen korábban “nagyon elhanyagolt” volt a magyarságnak ez a része. Ezért a kormány “végigjárja” a közösségeket, nemcsak a tengerentúlon, hanem Európában is, és felméri, hogy miként segíthet a magyar identitás megőrzésében.
A bajorországi közösségek szervezeteinek vezetőivel folytatott megbeszélésen a résztvevők “nagyon örültek” a kormány azon vállalásának, hogy a magyar állampolgárok gyermekeinek születésük után rögtön kiállítják az útlevelet, mert a család így utazhat Magyarországra.
Tárgyaltak arról is, hogy míg Németországban elismerik a magyarországi felsőoktatásban szerzett diplomákat, okleveleket, fordítva ez nem mindig történik meg, ami azért gond, mert “sokan hazajönnének Magyarországra”, de a kint szerzett speciális végzettséget nem minden esetben ismerik el. Ezért a kormány áttekinti az ügyet, és a legrövidebb időn belül meghozza a szükséges határozatokat – mondta a miniszterelnök-helyettes.
Fontos feladatnak nevezte az emigráns szervezetként alapított egyesületek, társulatok megújítását. Rámutatott, hogy 1990 után “a szó szerint vett emigráns szervezetnek nincs realitása, hiszen nincsenek emigránsok”. Ezért az a feladat, hogy a “gyökerében tiszteletre méltó emigráns szervezeteket átalakítsuk” olyan magyar szervezetté, amelyekben “otthon érzik magukat azok is, akik csak pár évre jöttek ki” tanulni vagy dolgozni, nyelvet tanulni, vagy éppen Bajorországba házasodtak – mondta Semjén Zsolt.
Bajorországban és a tartomány fővárosában, Münchenben “pezsgő magyar élet” van, és a helyi szervezetek vezetőivel folytatott tárgyaláson felmerült egy “magyar ház” alapításának gondolata is – tette hozzá Semjén Zsolt.
Az intézmény lehetne egyebek között a kultúra és a magyar nyelvoktatás központja. Létrejöttéhez az szükséges, hogy a helyi közösség “megszervezze és akarja”, és ebben az esetben a magyar állam is megteszi a dolgát, mint ahogy nemrégiben Torontóban, ahol egy ingatlan megvételével támogatta a magyar ház kialakítását – mondta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, hozzátéve: a müncheni magyar közösség nagy létszáma önmagában is indokolja egy ilyen intézmény megalapítását.
A kormány az élet minden területén segít, hogy a diaszpóra tagjai “magyar életet élhessenek”, és a bajorországi magyarság is meg tudja őrizni identitását – hangsúlyozta Semjén Zsolt.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
80x1000_feher
80x1000_feher
640x40_feher

Leave a Reply

Your email address will not be published.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Scroll To Top

 
Amennyiben szeretne részletesebb tájékoztatást kapni,
kérjük töltse ki az alábbi adatlapot.
Adatait bizalmasan kezeljük.

Név

Email cím

Telefonszám

 

×
Facebook

Köszöntünk a GazdasagPortal.hu portálon