ingyenes webstatisztika

A Jobbik egyszeri nyugdíjkiegészítést javasol

A Jobbik azt javasolja, hogy a nyugdíjasok egyszeri nyugdíjkiegészítésként és ne Erzsébet-utalványként kapják meg év végén a 10 ezer forintot.

Sneider Tamás, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján szóvá tette, hogy az utalványos megoldás nehézségek elé állítja a közigazgatás dolgozóit és 100 ezrek lehetnek a 2,8 millióból, akikhez nem jut el a juttatás. Hozzátette: utóbbi esetben postán kellene feladni a tértivevényes leveleket, majd a kedvezményezettnek el kellene mennie a kormányhivatalba.
A jobbikos politikus azt javasolta, hogy utalvány helyett egyszeri kiegészítésként adják oda a 10 ezer forintot. Ez olcsóbb is lenne, mert a nyugdíjjárulék nem adóköteles – mondta.
Sneider Tamás szerint a juttatást összeghatárhoz kellene kötni, mert aki például 2 millió forintos nyugdíjat kap, annak nincs rá szüksége. Egyúttal a nyugdíjrendszer átalakítását, differenciált emelést és a nyugdíjjárulék-plafon eltörlését szorgalmazta.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top