ingyenes webstatisztika

A járványhírek is fogtak a boltosokon

Volt korlátozás, spájzolás, de a vásárlók is óvatosabbak voltak, ez is kiolvasható a márciusi statisztikákból. Többségében a nagyobb fertőzést mutató megyékben fékeztek a vásárlók.

A COVID-19 járvány kezdete óta az ország közepe, egészen pontosan a főváros a legfertőzöttebb területe az országnak. Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Zala, Csongrád és Győr-Moson azok a megyék, ahol jelenleg 100 felett mozog a fertőzöttek száma. Nem véletlen, hogy a járvány kirobbanása után világszerte korlátozták a boltos vásárlásokat, sok üzletnek be is kellett zárnia. Mert különben a hol lézengő, hol tolongó vásárlók nyilván nagyobb fertőzésforrást alkotnának.

A magyar statisztika szerint már februárban is volt némi felvásárlás, amit márciusban több hullám is követett, 3-4 nagyobb felfutást lehet utólag összegezni. Érthető okok miatt a háziasszonyok az élelmiszerféleségeket és a tisztálkodó, valamint tisztítószereket vették célba, nehogy más vegye meg előlük és elfogyjon, mielőtt a szokásos menetben elbattyogott volna a boltba. Elég volt a vásárlónak egy rosszul fabrikált műsor (volt ilyen is), vagy egy hivatalos bejelentés valamilyen korlátozásról, rögvest szaladt a boltba spájzolni. De hát a vásárló már csak ilyen mindenütt a földkerekségen, ha valami aggasztja spájzügyben, akkor bespájzol. És ha riadalomról esik szó, az még az akciót is lepipálhatja.

Ahol sok a fertőzött, ott óvatosabban vásárolnánk?

A miniszterelnök megvallotta, hogy ő hallgat az egészségügyi szakemberekre (egyre többet visel maszkot, de néha egy mérőszalagot nem ártana a zsebébe dugnia). Ez jó, de kérdés, hogy vajon a vásárló elhiszi-e, hogy koronavírus járvány idején nem tanácsos a szükségesnél többet lófrálni a boltokban, plázákban.

Persze, a válaszadásba a kormány is besegített a kedves vásárlóknak, bizonyára azért, mert sejtette, hogy vannak legyintős “miért pont engem” típusú vásárlók is, akik foggal-körömmel küzdenének a vásárlások terén korábban összecsipegetett jogaikért. Így március 16-tól lépett be az a szabály, hogy az élelmiszert, a háztartási vegyiárut árusító üzlet, a gyógyszertár és a benzinkút kivételével mást árusító boltba csak 15 óráig mehetett a vásárló. Március 28-tól pedig sok – mintegy 80 ezer – boltot már fel sem kereshetett.

A spájzolás, a részleges boltzár és a március végébe belelógó boltlátogatási tilalom rányomta bélyegét a harmadik havi boltos világra. De hát a vásárló lelke egyes viszonylatokban nehezebben fürkészhető, így az már nehézkesebben térképezhető fel, hogy a járványhíreknek az előbbiek mellett milyen visszatartó erejük volt a boltos világban. Nos, feltételezhető, hogy valamennyi mindenképpen volt. És ebből a valamennyiből a statisztika is mutat valamennyit.

A fővárosban volt a legtöbb fertőzött, és ott esett vissza legnagyobb mértékben a boltos világ

A teljes boltos piac 4,4%-kal nőtt márciusban, ami első pillantásra mutatós mutató, de voltak piacok, melyek megkezdték a mélyrepülést, élen a ruházati boltokkal (amikor még azért 15 óráig nyitva tarthatott). Az élelmiszerboltokban 15%-kal többet vásároltunk, de például tankolni 15%-kal kevesebbet tankoltunk. A statisztika szerint még egy sor más területen is bukdácsolt a piac. Nyilván a spájzolás volt a döntő a növekedésben.

A járványhírek hatását a boltos világban olyan módon közelítettük meg, hogy a március végi fertőzési adatokat megyénkénti bontásban hozzáillesztettük a területi boltos statisztikához. És azért egy irány kirajzolódott.

A nagyobb fertőzésszámú területeken többségében nagyobbat fékezett a boltos világ (a nyitva-zárva tartási szabályok országosan egységesek voltak, tehát a hónap utolsó napjait leszámítva azért valamikor zoknit is lehetett a zokniboltban venni, ha valaki nagyon akart). Így a fővárosi boltok forgalma esett a legnagyobb mértékben. Igaz ugyanakkor, hogy Pest megye kilóg a sorból, de hát a spájzolások időszakában sokan éppen az ottani nagy bevásárló monstrumokat keresték, viszont Budapesttel együtt számolva is mínuszos a középrégió mérlege. (Százezer lakosra vetítve pedig más is Pest megye fertőzési mérlege.)

És  a március végén nagyobb fertőzésszámú megyék többségében kisebb volt a boltos kiskereskedelmi növekedés üteme az átlagosnál (két megye, Szabolcs és Komárom kilóg a sorból ugyan). És megfordítva, az átlagnál nagyobb boltos növekedési ütemet többségében a kevesebb fertőzöttet kimutató megyékben lehetett összegezni:

terület fertőzésszám boltos változás
január február március
Budapest 232 104,7 109,8 96,1
Pest Megye 98 107,2 111,6 105,0
Közép-Mo.  330 105,6 110,5 99,6
Győr-Moson 26 102,7 106,8 98,4
Szabolcs 25 111,1 113,7 106,4
Baranya 19 106,4 109,8 100,4
Csongrád 17 106,4 107,9 102,5
Fejér 13 105,0 108,5 101,7
Komárom 12 106,7 111,8 105,6
Somogy 11 107,8 109,7 105,1
Veszprém 10 103,0 107,6 102,8
Hajdú-Bihar 9 108,6 110,3 102,2
Vas 9 105,9 108,6 100,8
Bács-Kiskun 8 106,4 105,0 100,7
Tolna 7 109,0 110,1 103,3
Zala 7 106,0 111,1 101,3
Borsod 6 104,3 107,9 102,5
Jász-Nagykun 5 109,1 110,2 108,9
Nógrád 5 110,3 114,1 111,5
Békés 3 107,9 109,4 105,4
Heves 3 105,9 108,7 106,6
 összesen 525 107,6 110,9 104,4
Forrás: koronavirus.gov.hu, fertőzésszám: , KSH, érték: százalék, előző év azonos időszakához képest, kiigazítatlan index

(blokkk.com)

640x40_feher
Scroll To Top