ingyenes webstatisztika

A harmadik negyedévben 2,5 százalékra csökkent a cseh gazdasági növekedés

A harmadik negyedévben éves összehasonlításban 2,5 százalékra csökkent a bruttó hazai termék (GDP) növekedése Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) első becslését csütörtökön Prágában.

Negyedéves összehasonlításban a cseh gazdasági növekedés 0,3 százalékot tett ki.
A második negyedévben a már pontosított adatok szerint az éves szintű mutató 2,8 százalék, a negyedéves mutató 0,7 százalék volt.
Az elemzők a harmadik negyedévben éves szinten 2,7 százalékos, negyedéves összehasonlításban pedig 0,4 százalékos növekedést vártak Csehországban.
“A pozitív gazdasági fejlődéshez a belső fogyasztás és a cseh termékek iránti külföldi érdeklődés egyaránt hozzájárult. A hozzáadott érték növekedését elsősorban a kereskedelem és az információs technológiák támogatták. Az iparban alacsonyabb volt a harmadik negyedévi dinamizmus, mint az első fél évben” – mondta Jan Benedikt, a CSÚ statisztikai szakértője újságíróknak.
A csehországi foglalkoztatottság a harmadik negyedévben éves szinten 0,7 százalékkal emelkedett, negyedéves összehasonlításban azonban 0,2 százalékkal csökkent.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top