ingyenes webstatisztika

A francia iparfejlesztési miniszter 2 millió új munkahelyet remél az adócsökkentéstől

Arnaud Montebourg francia iparfejlesztési miniszter 2 millió új munkahely létrehozását kérte a vállalkozásoktól az adóterhek csökkentésért cserébe, amelyet a munkavállalói szervezetek már régóta szorgalmaztak Franciaország versenyképességének növelése érdekében.

“Drasztikusan csökkentenünk kell a munkanélküliséget, a 7 százalékos elfogadható szintre, az Egyesült Államokhoz vagy Németországhoz hasonlóan” – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a miniszter. Ezt a célt szerinte öt év alatt 2 millió új munkahely létrehozásával lehet elérni (a 66 millió lakosú országban).
“A nemzet most a felelősségi paktumban kölcsönös kompromisszumokat vár el. Muszáj, hogy a vállalatok, amelyek érezni fogják, hogy az egész nemzet támogatja őket és mögöttük áll, elkötelezzék magukat jelentősebb foglalkoztatásra” – fogalmazott Montebourg. Véleménye szerint a Pierre Gattaz, a francia munkáltatói szövetség (Medef) elnöke által tett javaslat “nem kielégítő”. A Medef elnöke Montebourg tájékoztatása szerint a Francois Hollande államfő által elvárt egymillió új munkahely létrehozásához legalább 100 milliárd eurós (30 ezer milliárd forintos) tehercsökkentést kért a kormányzattól.
Francois Hollande kedden délután mintegy három órán át vázolta fel hatszáz francia és külföldi újságíró előtt új gazdaságpolitikáját, amelynek lényege a vállalati adóterhek 30 milliárd eurós (9 ezer milliárd forintos)csökkentésével és 50 milliárd eurós (15 ezer milliárd forintos) állami megtakarítással 2017-ig a beruházások ösztönzése és a foglalkoztatás javítása a 11 százalékos munkanélküliséggel küzdő országban. A vállalkozásoknak ajánlott úgynevezett felelősségi paktumért cserébe a kormány legalább egymillió új munkahely létrehozását várja el a piactól, amely Hollande szerint az elmúlt évtizedek legjelentősebb társadalmi kompromisszuma lehet.
Pierre Gattaz szerdán üdvözölte, hogy az elnök jó irányban indult meg és hogy Franciaország végre ráeszmél a valóságra. A Medef ugyanakkor pontosan szeretné tudni, hogy miből fogja fedezni a kormányzat a vállatoknak tett adókedvezményeket, illetve hogyan képzeli el az állami megtakarításokat. A Medef szerint egymillió új munkahely létrehozásához 50 milliárd euróval kellene csökkenteni a vállalkozások járulékfizetési terheit és legalább ugyanennyivel az adóterheket.
Christian Noyer, a francia jegybank elnöke csütörtökön úgy vélte, hogy a felelősségi paktum ösztönözni fogja a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést, s azt kérte a kormánytól, hogy minél előbb indítsa el a programot. Jean-Marc Ayrault kormányfő január 27-re hívta össze a szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek képviselőit a paktum részleteinek egyeztetetésére.
Arra a kérdésre, hogy egyetért-e azzal az értékeléssel, hogy a kormány gazdaságpolitikát váltott, az iparfejlesztési miniszter azt válaszolta, hogy a francia kormány “szociálpatrióta”, s a “tárcájának közreműködésével a politika feladata a gazdaság romboló hatásainak kijavítása és a gazdaság jótékony hatásainak ösztönzése”.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top