ingyenes webstatisztika

A francia energiaszabályozó hatóság közel 10 százalékos áremelést javasol, a kormány tiltakozik

A francia energiaszabályozó bizottság (CRE) a nyár folyamán 6,8 és 9,6 százalék közötti, az elkövetkező két évben pedig 3,2 százalékos lakossági áremelést javasolt szerdán az Electricité de France (EDF) energiaszolgáltató költségeinek fedezésére. Az energiaügyi miniszter jelezte, hogy a kormány nem fogadhat el ekkora emelést, de nem zárta ki, hogy lesz árváltozás.

Az illetékes hatóság számításai szerint a szükséges áremelés mellett fokozatosan be kell hozni az árakban a 7,6 százalékos elmaradást, amit az okozott, hogy tavaly nem emelkedtek kellő mértékben az energiaárak. A bizottság 1,47 milliárd eurós különbséget állapított meg az EDF költségei és a 2012-ben megállapított energiaárak között.
Az egy évvel ezelőtt hatalomra került szocialista kormány tavaly – a hatóság javaslatával szemben – 2 százalékra korlátozta az elektromos áram szabályozott árának éves emelését, ez azonban nem fedezte a szolgáltató kiadásait. Az azt megelőző évben 5,1 százalékos volt az áremelés.
Franciaországban évente egyszer, a nyár közepén döntenek az energiaárak emeléséről.
A hatóság szerint az áremelésre az EDF terheinek növekedése miatt van szükség, a francia nukleáris park biztonságának megerősítése és fenntartása, valamint az energiaszolgáltató-hálózat szükséges fejlesztéseinek beruházásai érdekében.
A kormánynak lehetősége van elfogadni vagy visszautasítani az általa megrendelt jelentésben tett ajánlásokat. Delphine Batho energiaügyi miniszter szerdán azt mondta, hogy a kormány “nem fogadhat el ekkora emelést a franciák vásárlóerejére tekintettel”. A hivatalos döntést július elején mondja ki a kormány “figyelembe véve az energiatermelés költségeit, de a vásárlóerőt is” – tette hozzá a miniszter.
Az EDF Európa legnagyobb energiaszolgáltató vállalata, 85 százalékban francia állami tulajdonban van. 2011-ben az EDF csoport árbevétele 65,3 milliárd euró volt, ennek 57 százaléka származott Franciaországból, 43 százalék a világ többi részéből. A csoportnak  világszerte 156 ezer alkalmazottja volt abban az évben, 37,7 millió ügyfelet szolgáltak ki és 11,1 milliárd eurót fektettek be. (MTI)

640x40_feher
Scroll To Top