A felnőttképzésben már készülnek az őszi rohamra

A hazai oktatási piacon az ősz a legmozgalmasabb időszak. A nyári vakáció meghozza a tanulási kedvet a harminc és negyven esztendő feletti felnőttek körében is. Közülük évről-évre egyre többen jelentkeznek, hogy új szakmát tanuljanak – derül ki a két vezető budapesti oktatóközpont, a Focus és a Ruander friss elemezéséből, ami rámutat arra is, hogy a középkorúak döntő többsége határozott elképzelésekkel, célirányosan vág bele a képzésekbe, hogy minél eredményesebben sajátítsa el az új ismereteket.

„Másképp tanulnak a felnőttek, mint az egyetemisták, vagy a középiskolások. Ennek oka a személyes motivációban rejlik.  Idősebb korban az önfejlesztés válik az egyik legfontosabb szemponttá.” – hangsúlyozza Herczeg Rudolf, a Focus és a Ruander Oktatóközpont vezetője. A szakember tapasztalata szerint a felnőttek elég gyorsan felveszik a ritmust a tanfolyamok kezdetén, dacára annak, hogy vannak köztük olyanok, akik tíz, vagy húsz év után ülnek vissza az iskolapadba. Viszont a munkarutinjuk, gyakorlati tudásuk hozzásegíti őket ahhoz, hogy hatékonyan dolgozzák fel a frissen szerzett információkat.

 

A Focus és a Ruander elemzése rávilágít arra is, hogy a tanulásra fordítható idő meghatározó tényező a felnőtteknél, amikor tanfolyamot választanak. Miután a többség munka mellett képzi magát, ezért olyan kurzusokat keresnek, amelyek kevesebb elméleti, és több gyakorlati ismeret megszerzését teszi lehetővé. Herczeg Rudolf szerint ebből fakad az is, hogy a felnőttképzésbe bekapcsolódó embereknek kiemelten fontos, hogy minél rövidebb idő alatt sajátítsák el a tananyagot. A kötelező órákon kívül a szabadidejükben is lelkiismeretesen szánnak rá időt, hogy foglalkozzanak a tanfolyamon hallottakkal és feldolgozzák a kapott segédanyagokat, egyéb jegyzeteket.

Az elemzés kitér arra is, hogy a felnőttek a vizsgázást tekintik a legnehezebb kihívásnak a képzések során. Ezen a téren szinte semmiben sem különböznek a fiataloktól, akik épp érettségiznek, vagy az egyetemen adnak számot a tudásukról. Hozzájuk hasonlóan az idősebbek is ugyanúgy izgulnak, bizonytalankodnak az írásbelik, vagy a szóbelik előtt. A tanáraik, ezért sokat foglalkoznak velük, és hasznos instrukciókkal látják el őket a vizsgákra való közös felkészüléskor, hogy oldják bennük a felesleges drukkot.

„Mi mindig azt szoktuk javasolni a vizsgázóknak, hogy bízzanak a tudásukban, illetve bátran szőjék bele a mondandójukba a témához kapcsolódó saját tapasztalataikat. A bíráló bizottság a szakmai hozzáértést értékeli, nem pedig tananyag szóról-szóra való visszamondását várja tőlük.” – emelte ki a Focus és a Ruander Oktatóközpont vezetője.

Herczeg Rudolf pozitív várakozásokkal tekint a jövőbe. Szerinte a felnőttkori tanulás egyre többek számára válik fontossá, miután az emberek mind inkább felismerik, hogy az új ismeretek, szakmák révén növelhetik a versenyképességüket a munkaerőpiacon, aminek köszönhetően bővülnek a választási lehetőségeik és csökkenhet a kiszolgáltatottságuk a kedvezőtlen foglalkoztatási változásokkal járó időszakokban is.

 

 

A Ruanderről:

A RUANDER olyan felnőttképzési engedéllyel rendelkező oktatási intézmény, amely a vállalkozások és szervezetek elsősorban informatikai igényeinek és céljainak hatékony és magas szintű megvalósítását tűzte ki céljául. Oktatóik szakirányú diplomával, nemzetközi minősítésekkel, oktatási, felnőttképzési gyakorlattal rendelkező szakemberek. Fő profiljuk a céges, csoportos képzések megvalósítása, tantermi, vagy kihelyezett formában Magyarország teljes területén.

A Focusról:

A Focus olyan felnőttképzési engedéllyel rendelkező oktatási intézmény, amely erős elméleti alapozással párhuzamban valódi gyakorlattal egybekötött képzéseket biztosít a magukat fejleszteni kívánó felnőttek számára. Szakmák széles kínálatával várja résztvevőit a gépészet, a vendéglátóipar, az agrárium, az egészségügy, a pedagógia és az alkalmazott művészeti képzések tanfolyamain. A 20 tantermes, modern elméleti oktatóközpont mellett 4 számítógépterem, tankonyha, tanétterem, tancukrászat, fotós műterem, fogászati tanrendelő, hagyományos és CNC forgácsoló tanműhely, tangazdaság szolgálja a magas színvonalú képzés megvalósulását. Az oktatott szakmák 90%-ában a vizsgaátlag az országos átlag feletti, mivel képzéseken elsődleges cél a valódi, alkalmazható tudás átadása résztvevők számára.

További információk a felnőttképzésről itt és itt találhatóak.

Scroll To Top