ingyenes webstatisztika

A BILK 2020 közepéig kezdeményezheti részvényei tőzsdei értékesítését

A BILK Logisztikai Nyrt. 2020. június 30-ig kezdeményezheti részvényei tőzsdei kereskedésének megkezdését – tette közzé a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A BILK közölte: a társaság továbbra is kitart részvényeinek tőzsdei bevezetése mellett, ezért kezdeményezte a kereskedés megkezdésére rendelkezésre álló határidő újabb egy évvel történő meghosszabbítását, amit a BÉT vezérigazgatója pozitívan bírált el.
A társaság közleményében felidézi: a BILK 2018 első felében alakult át nyilvános részvénytársasággá azzal a szándékkal, hogy részvényei 49 százalékának tőzsdére bocsátását követően szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT) alakuljon át, és így folytassa tevékenységét. A BILK részvényeit 2018. június 14-én felvette terméklistájára a BÉT, az ezt követő

részvényértékesítés azonban eredmény nélkül zárult tavaly nyáron. a közlemény szerint a kibocsátó azonban megőrizte elkötelezettségét tervei megvalósítására.
Kitérnek arra is, hogy az azóta eltelt időszakban a társaság tovább növelte raktárkapacitását, árbevételét és üzemi tevékenységének hatékonyságát. Bérbeadható területe 2018-ban 3800 négyzetméterrel bővült, és az év végén meghaladta a 186 ezer négyzetmétert. Bérbeadottsági mutatója 2018-ban 98,7 százalék volt.
Befejezés előtt áll egy újabb, 19 800 négyzetméteres raktárt, és 1500 négyzetméteres irodaterületet magában foglaló raktárcsarnok építése, a beruházás értéke a kapcsolódó létesítményekkel együtt 3,5 milliárd forint – tették hozzá.
A társaság árbevétele 2018-ban meghaladta a 12 millió eurót, ami 531 ezer euróval magasabb az előző évinél, az EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 7,989 millió euró volt.
A közleményben kifejtik: a kedvező befektetői hangulat és az ipari ingatlanpiac változatlan növekedésének tendenciája erősíti a tőzsdei értékesítés szándékát, a társaság figyelemmel kíséri azokat a folyamatokat, amelyek kedvezők lehetnek a tőzsdei értékesítésére vonatkozó döntés meghozatalához.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top