A befektetők saját maguk ellenségei?

Még a legtapasztaltabb befektetési rókáknak is nehézséget okoz előre kitalálni, mikor érdemes adott befektetést megvenni vagy éppen eladni. A piaci időzítésnek nevezett problémára – varázsgömb hiányában – két biztos megoldást javasolnak a K&H befektetési szakemberei: vagy maradjunk a napi árfolyammozgások által nem befolyásolt megtakarításoknál, vagy, ha ki akarjuk használni a magasabb hozamlehetőséget, gondolkodjunk többszöri, rendszeres megtakarításban.   

 

A befektetők sokszor a saját maguk ellenségei: a legnagyobb pánik idején, alacsony árfolyamon adnak el, míg a soron következő emelkedést nagy valószínűséggel kihagyják. „A befektetésünket alapvetően nem 1-2 hétre, hanem minimum több évre, vagy akár évtizedre tervezzük. Éppen ezért piacoknál sem 1-2 hét vagy hónap mozgásai alapján érdemes dönteni, hanem az optimális ki- és beszállási pont eltalálása helyett a folyamatos jelenlét az eredményesebb stratégia. Rendszeres megtakarítás segítségével ugyanis a többszöri beszállási pont gyakorlatilag szétaprózza a kockázatokat, és a hosszú távú emelkedő trend érvényesül” – javasolja Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

 

Nincs tökéletes időzítés

„A szakma által piaci időzítésnek nevezett lépés az egyik legnehezebb befektetői döntés, mivel három olyan dolgot kell egyszerre figyelembe venni, ami külön-külön sem egyszerű. Egyrészt természetesen tudnunk kell(ene), hogy az adott cég vagy piac milyen gazdasági mutatókkal és kilátásokkal bír. Másrészt az is fontos, hogy milyen a befektetők aktuális hangulata, hiszen ettől függően olyan paradoxon helyzet állhat elő, hogy jó hangulat esetén a kevésbé vonzó papírok árfolyama is emelkedik, míg kockázatkerülő magatartás esetén a kedvező lehetőségeket is elutasítják a befektetők. Mindehhez pedig hozzájön a saját hangulatunk, ami – hasonlóan az általános befektetői hangulathoz – jelentősen torzíthatja döntéseinket” – mutatott rá a befektetői dilemma összetettségére Zobor Zsuzsanna.

 

Miért működik a rendszeres megtakarítás?

Mivel a bankbetétek kamata a legkedvezőbb esetben is elmarad az inflációtól, így megtakarításunk reálértékének növeléséhez szükség van az árfolyamingadozásoknak kitett részvényeket is beépíteni megtakarítási portfóliónkba. „Ha a rendelkezésünkre álló megtakarításunkat rendszeres időközönként, több lépésben fektetjük be, függetlenül az éppen aktuális kisebb-nagyobb piaci mozgásoktól, úgy egyrészt elkerülhetjük, hogy egy hirtelen esés miatti pánik hatására meggondolatlan döntést hozzunk, másrészt így a részvénybefektetésekkel hosszabb távon, éves átlagban 6-8 százalékos hozamokat érhetünk el” – hangsúlyozta ki a befektetési szakember.

 

További információ: trendmonitor

 

 

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 206 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2,1 billió forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít rendszeres megrendeléseket és tevékenységet.

 

 

K&H Bank

  1. I. negyedévének végén:

saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 259 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 2981 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 15,1 milliárd forint

 

K&H Biztosító

  1. I. negyedévének végén:

saját tőke (IFRS, nem auditált): 12 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS, nem auditált): 170 milliárd forint

biztosítástechnikai eredmény (IFRS , nem auditált): 1,4 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS, nem auditált): 1,0 milliárd forint

 

K&H Alapkezelő

  1. I. negyedévének végén:

teljes kezelt vagyon: 974 milliárd forint

K&H alapokban kezelt vagyon: 802 milliárd forint

intézményi ügyfelek kezelt vagyona: 172 milliárd forint

Scroll To Top