ingyenes webstatisztika
Home / _Címlap / A 4iG 579 millió forint adózott eredményt ért el az első fél évben

A 4iG 579 millió forint adózott eredményt ért el az első fél évben

A 4iG Nyrt. az első fél évben 579 millió forint adózott nyereséget ért el a tavalyi első fél évi 246 millió forint veszteség után, az év végére minden várakozást meghaladhat a társaság eredményessége a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett konszolidált, IFRS szerinti jelentés szerint.

A társaság a vezetői jelentés szerint fennállásának legeredményesebb fél évét zárta. A 4iG az informatikai piacra jellemző szezonalitás ellenére 14,5 milliárd forint IFRS szerinti konszolidált árbevételt ért el kimagasló, 1 milliárd forint fölötti pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti szokásos eredmény (EBITDA) mellett. A társaság árbevétele 133,58 százalékkal, az üzleti eredményességet mérő EBITDA pedig közel negyvenszeresére nőtt 2018 első fél évéhez képest, és meghaladta az 1 milliárd forintot.
A 4iG a 2018-as üzleti évben megkezdett átalakításoknak köszönhetően 2019-ben új fejlődési pályára állt. A tulajdonosi struktúra átalakulása és az új leányvállalatok alapítása mellett hatalmas lépést tett üzleti hatékonyságának javításában és szerződésállományának növelésében mind az állami, mind pedig az üzleti szektorból érkező megbízások területén. A társaság a gazdaság szinte minden szegmensében dinamizálta jelenlétét 2019 első fél évében.

     
Kifejtik: a régiós országok informatikai piacának sajátossága, hogy az informatikai és ICT vállalatok bevételeinek döntő többsége a közszféra megrendeléseiből származik. A 4iG első fél évi bevételei a piaci trendeknek megfelelően alakultak: a társaság IFRS szerinti konszolidált árbevételének 61 százalékát az állami megrendelések, 39 százalékát pedig a multinacionális nagyvállalatok, valamint a kis- és középvállalati szektor megbízásai biztosították.
A menedzsment várakozása szerint a 4iG teljesítménye az év második felében tovább nő. A teljesítés alatt lévő projekteknek, tervezett akvizícióknak és előkészítés alatt álló üzleti megállapodásoknak köszönhetően a társaság IFRS szerinti konszolidált árbevétele és EBITDA-ja 2az év végén minden korábbi várakozást meghaladhat majd.
A 4iG igazgatóságának célja, hogy a szolgáltatások folyamatos bővítésével tovább növelje az üzleti szférából származó működési bevételeket. Ugyanakkor a menedzsment folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket is, amelyek támogatják, hogy a 4iG még aktívabb szereplője lehessen a technológiai kutatási területeknek is.
Az igazgatóság stratégiai célja, hogy a 4iG Magyarországon piacvezető, magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező ICT vállalattá, valamint a régió egyik meghatározó informatikai szolgáltatójává váljon – írják a jelentésben.
A tőzsdei teljesítménnyel kapcsolatban kiemelik, hogy a 4iG részvények 2019 első féléves tőzsdei átlagára (731 forint) tízszerese a 2018 első félév átlagának, a 2019. június 30-ai 1076 forintos záróár pedig tizennégyszerese az egy évvel korábbi záróárnak.
A 4iG 20 forint névértékű törzsrészvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A papírok záróára csütörtökön 918 forint volt, 1 forinttal, 0,11 százalékkal magasabb az előző záróárnál. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb ára 1184 forint, a legalacsonyabb 68 forint volt.(MTI)

640x40_feher
640x40_feher
Scroll To Top