ingyenes webstatisztika

2010-es árfolyamon kellet volna forintosítani a devizahiteleket

A szocialisták szerint a kormány elhibázott gazdaságpolitikája vezetett a forint gyengüléséhez, ezért 2010-es árfolyamon kellett volna forintosítani a devizahiteleket – jelentette ki Burány Sándor az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának szocialista elnöke a portfolio.hu-n megjelent felmérés adatait idézte, amely szerint a válaszolók kétharmada csalódott a banki elszámoló levelek kiküldését követően.
Ugyanakkor 5-8 százalék válaszolta azt, hogy a Fidesz által korábban megjelölt 20-30 százalékos mértékben csökkent a törlesztőrészlete.
Ez is alátámasztja, hogy a devizahitelesek veszteségeit csak kisebb részben okozta a pénzintézetek által alkalmazott kamatpolitika. A veszteség elsősorban a forint árfolyamgyengülésének a következménye – jelentette ki Burány Sándor.
Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a 2010 előtti szocialista kormány eredményes válságkezelése nyomán 2010-ben 260 forint volt egy euró, egy svájci frank pedig 180 forint, miközben most, öt év Fidesz-kormányzás után az euróért 303, a svájci frankért pedig több mint 290 forintot kell fizetni.
Vagyis a Fidesz intézkedései nem oldották meg a fő problémát, az árfolyam kérdését – mondta az ellenzéki politikus.(MTI)

640x40_feher
Scroll To Top