ingyenes webstatisztika
Home / _Címlap / 10 év múlva megszűnhetnek az okosotthonok

10 év múlva megszűnhetnek az okosotthonok

A szakemberek szerint akár már 10-12 év múlva megszűnhetnek az okosotthonok, azaz az internetalapú technológiákkal (IoT) automatizált házak – legalábbis maga az elnevezés. Ennek oka, hogy a ma még újdonságnak számító technológiák olyannyira hétköznapivá válnak, hogy ez lesz a normális, megszokott formája az otthonoknak, így már nem lesz értelme a megkülönböztető névnek. A nemzetközi szinten több száz milliárd dolláros éves növekedést felmutató iparág hazai fejlődése érdekében a Start it @K&H inkubátorprogram és a Balasys IT Kft. stratégiai együttműködést kötött az okosotthon technológiákat fejlesztő startupok támogatására.

 

Sokan hallották már az okosotthon kifejezést, ezalatt azonban leginkább egy távirányított lakást képzelnek el az emberek. Pedig a fogalom lényege nem az emberi kontroll, hanem éppen az automatikus működés, természetesen az emberi beavatkozás lehetősége mellett. Az otthonunk tehát nem attól lesz „okos”, ha egy gombot megnyomva becsukódnak az ablakok, hanem ha az esőt érzékelve magától, gombnyomás nélkül történik a folyamat. Mindez ma már technológiai szempontból nem számít luxusnak, sőt, a legtöbb funkció az építkezést követően, utólag is beépíthető. Nemzetközi szinten pedig óriási, akár több száz milliárd dolláros éves növekedés várható az okosotthonokhoz kapcsolódó technológiák és eszközök piacán. Éppen ezért a szakemberek szerint akár 10-12 év múlva az okosotthon kifejezés el is tűnhet, éppúgy, ahogy ma már a színes televíziót is csak tévének nevezzük.

 

„A Start it @K&H inkubátorprogramban részt vevő startupok tevékenységi területe igen széles az FMCG szektortól az energetikán át az oktatásig. Megkülönböztetünk azonban néhány olyan területet, amelyet kiemelten fontosnak tartunk a globális trendek szempontjából. Az elmúlt években hatalmas médiafigyelmet kapó blockchain technológia, illetve a társadalmi hasznosság szempontjából kiemelkedő egészségügyi fejlesztések mellett meglátásunk szerint az internetalapú technológiák (IoT) területe kínálja a legtöbb innovációs lehetőséget a startupok számára, amit jól mutat startupjaink, a Poizo okosotthon vagy a uLockme bejárati ajtó okoszár megoldása. Ehhez igazodóan a Start it @K&H megállapodást kötött az iparág kiemelkedő szereplőjével, az IT biztonsági megoldásokat szállító Balasys IT Kft.-vel, hogy az inkubált startupok az IoT fejlesztéseikhez dedikált mentorokat és mérnöki támogatást kapjanak” – jelentette be Németh Balázs, a K&H Változáskezelés divíziójának vezetője, a Start it @K&H inkubátorprogram vezetője.

 

     
 

„Az IoT megoldások számtalan előnyt jelenthetnek az okosotthonokban élők számára az energiaspórolástól a kényelmen át a biztonságig. Ahogyan azonban a való életben az egészségünk és testi épségünk megóvása alapvető fontosságú, úgy a digitális térben a személyes adatainkat, a tartalomfogyasztási szokásainkat, az internetes költekezéseinket és online tranzakcióinkat is védeni kell. Ha tehát okosotthonról beszélünk, akkor ehhez megfelelő szintű biztonságtechnikai megoldások szükségesek, hiszen a jövőben már nem tolvajkulcs kell a betöréshez, hanem laptop. Úgy látjuk, hogy a Start it @K&H inkubátor IoT területen működő startupjai számára az jelentheti a legnagyobb támogatást, ha abban segítjük őket, hogy fejlesztéseik a legmagasabb szintű biztonsági elvárásoknak is megfeleljenek” – mondta el Szomor Bence, a Balasys IT Kft. üzletfejlesztési igazgatója az együttműködés kapcsán.

 

további információ a startupokról: startitkh.hu

 

a Start it @K&H inkubátorról

A K&H több mint 30 éves szakmai hátterével most olyan segítséget nyújt a hazai startupok számára, amely a legkritikusabb pillanatban a legnagyobbat lendítheti rajtuk. A Start it @K&H „smartmoney” inkubátorként az ingyenes vállalkozói infrastruktúra mellett folyamatos képzést, dedikált iparági mentorokat és nemzetközi kapcsolatrendszert kínál a startupok igényeihez igazodóan, velük együtt gondolkodva.

 

 

 

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan több mint 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit minden időben magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 206 lakossági fiókot működtet, és mintegy 1 millió lakossági, kkv és vállalati ügyfelének kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2,1 billió forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít rendszeres megrendeléseket és tevékenységet.

 

 

K&H Bank

  1. első félév végén:

saját tőke (IFRS, konszolidált, nem auditált): 272 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS, konszolidált, nem auditált): 3 224 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS, konszolidált, nem auditált): 31,5 milliárd forint

 

 

K&H Biztosító

  1. első félév végén:

saját tőke (IFRS, konszolidált, nem auditált): 11,6 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS, konszolidált, nem auditált): 167 milliárd forint

Biztosítástechnikai eredmény (IFRS, konszolidált, nem auditált): 2,9 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS, konszolidált, nem auditált): 2,2 milliárd forint

640x40_feher
Scroll To Top

[contact-form-7 id=”55816″ title=”ContactForm_WithTel”]

×