Fitch: Irán hatalmas gazdasági árat fizetne, ha totális háborúba keveredne Amerikával

Továbbra sem valószínű a totális háború kirobbanása az Egyesült Államok és Irán között, több más ok mellett azért sem, mert Irán egy ilyen konfliktus esetén hatalmas gazdasági árat fizetne – áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett tanulmányában.

A nemzetközi hitelminősítő kiemeli azt is, hogy az Egyesült Államokban az idén elnökválasztást tartanak, és Donald Trump elnök számára is politikai kockázatokat jelentene egy esetleges teljes körű katonai konfliktus Iránnal.
A Fitch közölte: alapeseti forgatókönyve ennek alapján az, hogy az Egyesült Államok és Irán végrehajt ugyan további támadásokat egymás ellen, ám ezek olyan „gondosan kalibrált” szinten maradnak, hogy a két fél elkerülhesse a totális katonai konfliktust.
Iránt erre ösztönzi az is, hogy gazdasága már most is komoly nehézségekkel küszködik, az Egyesült Államok pedig elsöprő katonai fölényben van.
A Fitch Ratings elemzői szerint ebben a helyzetben Irán hatalmas gazdasági árat fizetne, ha totális háborúba keveredne Amerikával.

A ház szerint mindezek alapján – ha nem robban ki totális konfliktus Amerika és Irán között – az olajárakra gyakorolt felhajtóerő korlátozott marad, tekintettel arra a tényre is, hogy a világpiaci olajellátás bőségesnek tűnik, különösen a lanyha globális növekedés környezetében. Mindemellett folyamatosan növekszik az amerikai, a norvég és a brazil kitermelés is.
Más nagy londoni házak ugyanakkor látnak felfelé ható olajpiaci árkockázatokat.
Az egyik legnagyobb londoni piaci elemzőház, a Pantheon Macroeconomics is valószínűtlennek nevezte legfrissebb helyzetértékelésében a totális háborút az Egyesült Államok és Irán között, egyebek mellett azzal az érvvel, hogy az iráni vezetésnek „jó eséllyel nincsenek öngyilkos hajlamai”.
Ráadásul az amerikai szankciók „összezúzták” az iráni gazdaságot.
A ház szerint ugyanakkor a háború puszta kockázata is elég ahhoz, hogy kockázati felár érvényesüljön az olajárakban, a magasabb olajárak viszont az olajfelhasználó gazdaságokban pótlólagos adóhoz hasonló hatást fejtenek ki.
A globális napi olajfogyasztás jelenleg hozzávetőleg 100 millió hordó, és minden öt dollárnyi áremelkedés éves szintre vetítve 183 milliárd dollárnyi pótlólagos adóval terheli az olajfelhasználó gazdaságokat; ez a globális hazai össztermék (GDP) éves értéknek 0,1 százaléka – fejtegették helyzetértékelésükben a Pantheon Macroeconomics londoni elemzői.
A Fitch Ratings szerdai elemzése szerint is megvannak a kockázatai az alapeseti előrejelzésnél súlyosabb destabilizációt okozó forgatókönyveknek, köztük egy nagy fegyveres konfliktusnak vagy a globális nyersolaj- és földgázellátás súlyos fennakadásának, beleértve a Hormuzi-szoroson áthaladó szállítmányok elakadását.
E forgatókönyvek a globális olajárak jelentős emelkedésével járnának és komoly exportbevételi kieséseket okoznának az Öböl menti termelőknek.
A geopolitikai kockázatok már most is terhelik a térség több szuverén adósának államadósság-besorolását, és ez volt az egyik fő oka annak, hogy a Fitch Ratings szeptemberben az addigi „A plusz”-ról egy fokozattal „A”-ra rontotta Szaúd-Arábia államadós-osztályzatát – áll a hitelminősítő szerdai londoni elemzésében.(MTI)

Scroll To Top